Fotó: MTI/Máthé Zoltán
2005-ben a Magyar Színházban új arcát mutathatta meg, amikor színészi jutalomjátékául sanzon- és kabaréestet választott Fizetek, főúr! címmel. A produkcióról lapunknak akkor elárulta: „Az ötvenes-hetvenes évek budapesti éjszakai élete az értelmiség életformája volt. Nem tivornyák voltak ezek, inkább műhelybeszélgetések. Úgy hittem, soha nem szakad vége ennek a lágerlétnek, tehát olyan létezéstechnikát igyekeztünk kialakítani, hogy viszonylag jól érezzük magunkat. Úgy tűnt, hogy azok az együtt töltött éjszakák – a bekötött poloskák, a beépített presszósnők és üzletvezetők ellenére – némi szabadságot nyújtanak nekünk. Sokszor magunk alatt aprítottuk a fát, mert egyszer csak megjelentek a fakabátok. A Vén Sipos-estéken például, ahol Gyurkovics, Galsai, Csukás és társaik velünk, színészekkel együtt múlatták az időt, a szomszéd helyiségben ott gubbasztottak a megfigyelők. Cseh Tamás egyik nótája úgy szólt, hogy Kicsi az ország, sok a katona, / Iván barátom, menjetek haza – ezt és efféléket üvöltöttünk az éjszakába, amit persze az illetékes fórumokon nem vettek jó néven. Nagyszerű bárzongoristák játszottak nekünk, a Duna-korzóban Horváth Jenő, a Kedvesben Cziffra Gyuri. Ezek az emlékek munkáltak bennem, amikor az estemet előkészítettem.”
A már említett Hír TV-s interjú után az Újszínházba sietett taxival, mert előadása volt. A műsorvezető kérdésére, honnan az ereje nyolcvanévesen, azt válaszolta: azt hiszi, a génjeiben van.
„Ha az ember hivatásának tekinti és nem dolgozni megy be, hanem játszani, akkor nagyon nagy öröm. És talán tovább is tudja csinálni az ember a pályáját, ha ilyen örömök érik.”
Csurka László 1988-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2013-ban érdemes művész díjban részesült, 2019-ben kiváló művész lett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!