Elhunyt Csurka László Jászai Mari-díjas színművész, rendező

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Csurka László Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész. Csurka László a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, az intézmény saját halottjának tekinti.

Fotó: Kovács Attila Forrás: MTI/Kovács Attila

Csurka László, noha Budapesten született, kisgyermekként családjával Békésre költöztek, ahol a rokonságuk is élt. Általános és középiskolai tanulmányait az alföldi városban végezte. Az idilli ifjúkor emlékeiről vallott a Színház.hu-nak 2012-ben adott interjúban, amelyben bátyjára, Csurka Istvánra emlékezett: „Kétezerben elkezdtünk intenzíven együtt dolgozni, megalakítottuk a Bocskai Színpadot. Itt Wass Albert, Reményik, Dsida csodálatos verseit mondtuk, és amikor a versekre ő rámondta az igent vagy nemet, megint csak előjöttek a békési szép napok.”

A kamasz Csurka László szavalta éveken keresztül március 15-én a Nemzeti dalt a városi ünnepségeken. Pályaválasztására nagy hatással voltak író édesapja barátai: Sinka István, Szabó Pál, Püski Sándor és Veres Péter. Felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ám 1955-ben politikai okokból eltávolították. Így került a kaposvári Csiky Gergely Színházba segédszínésznek. Ott érte a forradalom. A vele és bátyjával történteket szintén felidézte a Színház.hu riporterének: „Aztán jött 1956. Ő Pesten volt, én Kaposváron. Ő Pesten, én Kaposváron égettem meg magamat. Ő Recskre került. Én, hála istennek, nem kerültem Recskre, de kirúgtak azonnal a színházból, és el kellett hagynom Kaposvárt. Az én bűnöm az volt, hogy már az első nap, amikor kezdődtek a megmozdulások, a Kossuth-szobor előtt a Szózatot vagy a Talpra, magyar!-t mondtam. Tordy Gézával sokszor vitatkoztunk, hogy ki melyik verset mondta. Megbetegedtem, belázasodtam. Küldöttség jött a színházból, és közölte: a színház forradalmi bizottságának elnökévé választottak. Ez került a káderlapomra.”

A Nemzeti Színháznak kétszer lehetett tagja, először 1959 és 2000 között, majd 2018-tól haláláig. A film- és televíziós szerepek is hamar megtalálták. A Pacsirtában még kölyökképű mezítlábas hordárként csattog végig Sárszegen, a Bors sorozatban már fehér tisztet alakított. Innentől kezdve sorra jöttek a negatív, jellemzően a „szocializmus ellensége” karakterek. Erről nyolcvanadik születésnapján így vallott a Hír TV-ben: „Beskatulyáztak. Ha a filmgyárban kerestek negatív figurát, azt mondták: Kautzky, Inke, Csurka, amelyik ráér, jöjjön. Nagyon nehéz ledobni ezt a rásütött pecsétet az ember válláról.”

A most elhunyt művész tavaly márciusban a székely szabadság napja alkalmából tartott rendezvényen lépett fel
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

2005-ben a Magyar Színházban új arcát mutathatta meg, amikor színészi jutalomjátékául sanzon- és kabaréestet választott Fizetek, főúr! címmel. A produkcióról lapunknak akkor elárulta: „Az ötvenes-hetvenes évek budapesti éjszakai élete az értelmiség életformája volt. Nem tivornyák voltak ezek, inkább műhelybeszélgetések. Úgy hittem, soha nem szakad vége ennek a lágerlétnek, tehát olyan létezéstechnikát igyekeztünk kialakítani, hogy viszonylag jól érezzük magunkat. Úgy tűnt, hogy azok az együtt töltött éjszakák – a bekötött poloskák, a beépített presszósnők és üzletvezetők ellenére – némi szabadságot nyújtanak nekünk. Sokszor magunk alatt aprítottuk a fát, mert egyszer csak megjelentek a fakabátok. A Vén Sipos-estéken például, ahol Gyurkovics, Galsai, Csukás és társaik velünk, színészekkel együtt múlatták az időt, a szomszéd helyiségben ott gubbasztottak a megfigyelők. Cseh Tamás egyik nótája úgy szólt, hogy Kicsi az ország, sok a katona, / Iván barátom, menjetek haza – ezt és efféléket üvöltöttünk az éjszakába, amit persze az illetékes fórumokon nem vettek jó néven. Nagyszerű bárzongoristák játszottak nekünk, a Duna-korzóban Horváth Jenő, a Kedvesben Cziffra Gyuri. Ezek az emlékek munkáltak bennem, amikor az estemet előkészítettem.”

A már említett Hír TV-s interjú után az Újszínházba sietett taxival, mert előadása volt. A műsorvezető kérdésére, honnan az ereje nyolcvanévesen, azt válaszolta: azt hiszi, a génjeiben van.

„Ha az ember hivatásának tekinti és nem dolgozni megy be, hanem játszani, akkor nagyon nagy öröm. És talán tovább is tudja csinálni az ember a pályáját, ha ilyen örömök érik.”

Csurka László 1988-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2013-ban érdemes művész díjban részesült, 2019-ben kiváló művész lett.