Kelemen Levente – elpihent. Így kezdődött az a levél, melyben tudatták a tiszteletbeli székelyekkel, barátokkal, ismerősökkel, hogy az udvarhelyszéki Oklánd unitárius tiszteletese hazatért szülőföldjére, és „másnap gyermekei és felesége szeretete által körülölelve békében, megnyugodva tért vissza lelke az örökkévalóságba”.
Kelemen Levente igazi jó pásztor volt, a magyarságot szívvel szerető és féltő ember. 1964-ben a színtiszta székely Homoródújfaluban látta meg a napvilágot. Már fiatalon Istenét, nemzetét szolgáló lelkész akart lenni, úgy vélte, az egyház az utolsó mentsvár, ahol a lelki közösséget, népünket, az anyanyelvünket szolgálhatja. Marosvásárhelyen lett segédlelkész, majd amikor 1992-ben az oklándi gyülekezet szószéke megüresedett, engedett a szülőföld hívásának.
Ő úgy érezte, a falu csodálatos élettér az embernek, s míg mások elmentek, ő azért is maradt. A víziókkal megáldott ember ismerte az értékeket. Cselekedeteinek mozgatórugója a székely nép szeretete, megtartása és felemelése volt, küldetése pedig, hogy továbbadja az ősök hagyatékát. Tudta, milyen fontos, hogy a gyerekek megtanulják néptáncainkat, dalainkat, ezért a szamoskéri testvértelepüléssel együtt táborokat szerveztek nekik, s éreztették velük, hogy nincs fontosabb, mint az őseik által rájuk bízott kincsek megőrzése. Amerikai unitárius testvéreit arra kérte, hogy ne segélyeket küldjenek nekik, hanem a megélhetést segítsenek biztosítani. Hitte, hogy az egész Homoród-mente gazdaságilag felvirágoztatható, Székelyföld újjáteremthető.
Aztán jött az arculcsapás. László Petra A kovászember című filmjében a tiszteletes úr könnyekkel a szemében beszél a 2004. december 5-i népszavazásról. Nem hitték el, hogy a magyarok megtagadták a testvéreiket, hogy ki akarták tagadni őket a nemzet lelkéből. Sírtak és megkondították a harangokat. 2006-ban, válaszul a szavazásra – Szász Jenő kezdeményezésére – létrehozták a Tiszteletbeli Székely mozgalmat. Oklándon Kelemen Levente szervezte a Tiszteletbeli Székely cím adományozásának ünnepélyes alkalmait azoknak a Magyarországon élőknek, akik munkájukkal a nemzetépítést szolgálják, szívükön viselik, s erkölcsileg és anyagilag is támogatják a Székelyföld megerősödését. Tudta, hogy magyarságunkat nem úgy védhetjük meg, ha beszélünk róla, hanem ha megéljük és cselekszünk is érte. Az életszerető unitárius lelkész, aki időnként türelmetlen, néha kényelmetlenül következetes volt, ránézett az emberre, megmérte, majd kérdezett a pillantásával: Vajon próbát álló ember vagy-e?
