Hétfőtől újra látogatható a Colosseum, az ókori Róma hatalmas amfiteátruma.

Bepillanthattunk a jövő koncertélményébe, ami hipnotikus
Összművészeti előadás bemutatására készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház.
Hétfőtől újra látogatható a Colosseum, az ókori Róma hatalmas amfiteátruma.
„84 napos zárva tartás után ismét nyitva a Colosseum, a mai nyitás az új kezdet és a remény egyik jele Olaszország számára” – mondta el újságíróknak Alfonsina Russo, a Colosseumon kívül a Forum Romanumot, a Palatinus-dombot és Néró császár aranypalotáját magában foglaló régészeti park igazgatója az ünnepélyes nyitáskor.
A parkba csak előzetesen, online megváltott jegyekkel lehet belépni, egyszerre 14 embert engednek be, majd 15 percenként egy újabb csoportot, kizárólag kísérettel.
A bejáratnál „okoshőmérőket” szereltek fel, melyek nemcsak a testhőmérsékeletet mérik, hanem azt is felismerik, hord-e szájmaszkot a látogató és van-e nála fertőtlenítő gél. A lifteket folyamatosan takarítják.
Változott a nyitva tartási idő is, 10.30-tól 19.15-ig fogadják a látogatókat, „hogy elkerüljék a közlekedésben a csúcsforgalom óráit” – tette hozzá Russo.
A kísérleti szakasz a hónap végéig tart, amikor újra megtárgyalják, lehet-e bővíteni a nyitva tartási időt. Esti látogatások és zenés események lehetőségét is vizsgálják. Néró aranypalotája egyelőre zárva marad.
A régészeti park naponta legfeljebb 1600 turistát tud fogadni, a járvány előtti napi mintegy 20 ezerhez képest.
Russo idén jelentős visszaeséssel számol. A Colosseum látogatóinak 70 százaléka minden évben külföldi, tavaly 7,5 millióan voltak.
Kedden – szigorú biztonsági intézkedések mellett – ismét kinyit a Raffaello 1520-1483 című kiállítás a római Quirinale Istállók elnevezésű múzeumban, augusztus 30-ig lesz látogatható.
Szerdától újra nyitva a firenzei Uffizi Képtár, noha erősen korlátozzák az egyszerre beengedhetők számát: legfeljebb 450-en léphetnek be, ami a fele a március 8. előtti létszámnak.
Összművészeti előadás bemutatására készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház.
Egyelőre nem lehet tudni, Szendrői Csaba mikor állhat a legközelebb színpadra.
Az M5 élőben közvetíti a legizgalmasabb pillanatokat.
A Múzeumok Éjszakáján külön eseményekkel készül a kert és az itt található Postamúzeum.
Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Nem a gyerekmedencében fulladt meg a kislány a Palatinuson – megszólalt a fürdő
Csak erős idegzetűeknek! - Megrázó videó terjed a közösségi médiában + videó
Szedd magad sárgabarack 2025: itt az országos lista!
Sok bajom van a Fidesszel, de Isten óvja Magyarországot attól, hogy Magyar Péter legyen az, aki legyőzi
Hajnal Tamás reagált a pletykákra, már csak idő kérdése az aláírás az FTC-nél
Edin Dzeko ma este ír alá Firenzében, Ter Stegent vinné a Galata – szerdai transzferhíradó
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
Elárulta a gyermekorvos, hogyan védekezhetünk az agyevő amőba ellen a strandon
Orbán Viktor összehívta a kormányt
Lamine Yamal körül áll a bál, mert egy 13 évvel idősebb influenszerrel ment nyaralni
Összművészeti előadás bemutatására készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház.
Egyelőre nem lehet tudni, Szendrői Csaba mikor állhat a legközelebb színpadra.
Az M5 élőben közvetíti a legizgalmasabb pillanatokat.
A Múzeumok Éjszakáján külön eseményekkel készül a kert és az itt található Postamúzeum.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.