A járvány sem tudta meghiúsítani a régizenei napokat. Természetesen ismét Vácott szervezte koncertjeit és mesterkurzusait a Filharmónia Magyarország. Régizenei fanfárok ünnepélyes jeladásával vette kezdetét július 4-én este hét órakor a 36. Régizenei napok, amelynek utolsó két programját szombaton (11-én) hallgathatják, nézhetik meg az érdeklődők.
Először fél négykor a kurzuszáró koncert lesz a püspöki palota dísztermében, ahol a Kovács Ágnes vezette ének, a Paulik László irányította hegedő, a Sheng-Fang Chiu fémjelezte furulya, illetve a Vashegyi György-féle kamarazenei mesterkurzus hallgatói adnak számot tudásukról.
Este nyolckor, a fanfárok után a zárókoncert csendül fel a váci székesegyházban. Haydn kulcsművét, A teremtést Vashegyi György dirigálásával az Orfeo zenekar, a Purcell-kórus, Szutrély Katalin, Dévényi Judit, Komáromi Márton, Najbauer Lóránt adják elő.
