Mit hallgatott a Napkirály?
A 38. Régi Zenei Napokon alkalmat kínálnak arra is, hogy a népzenei hagyományban fennmaradt dallamkincset eredeti formájában, eredeti zenei környezetében hallgassuk meg.
A 38. Régi Zenei Napokon alkalmat kínálnak arra is, hogy a népzenei hagyományban fennmaradt dallamkincset eredeti formájában, eredeti zenei környezetében hallgassuk meg.

Barokk forgataggal, minden eddiginél több koncerttel és kurzussal várja közönségét és hallgatóit a régizenei napok július 3. és 10. között.

Az esemény utolsó két programját július 11-én, szombaton hallgathatják, nézhetik meg az érdeklődők.

Egyházzenei Fesztivállal, Régi Zenei Napokkal, Bartók Fesztivállal és Orgonák Éjszakájával is várja a közönséget pünkösdtől augusztus végéig a Filharmónia Magyarország.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hápog is, totyog is, ez bizony egy fura pecsenyekacsa.

A háborúellenes gyűlésről posztolt a miniszterelnök.

Polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Orosz drónok támadtak.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Jan Oblak után a szlovén liga legdrágábban eladott labdarúgója lehet az FTC-be tartó csatár.

A magánszemélyeket ez év első hónapjaiban több kötelezettség érinti.

A magyar kapust annak ellenére is dicsérték Németországban, hogy a bajorok kiütötték a Lipcsét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.