A kék szemű, az angyalszemű és az ijedt tekintetű

Minden idők legjobb westernfilmje Sergio Leone 1966-ban bemutatott A Jó, a Rossz és a Csúf című alkotása, amelyet moziban is meg lehet nézni mostanában. Arról már nem is beszélve, hogy minden idők legjobb filmzenéjét írta hozzá a nemrég elhunyt Ennio Morricone. A fő zenei motívum különböző variációi kötődnek a filmben a három főszereplőhöz, bár itt nem annyira hangsúlyos, hogy mindenkinek saját zenéje van, mint a Leone–Morricone páros másik, szintén korszakalkotó filmjében, a két évvel később, 1968-ban bemutatott Volt egyszer egy Vadnyugatban.

Forrás: MGM

Stilizált, túlrajzolt Vadnyugat a spagettiwesternek világa
Fotó: MGM

És hogy semmi ne úgy legyen, ahogy megszokta a mozi közönsége, a Rosszat alakító Lee Van Cleefnek a film legnagyobb részében mosolyog a szeme, ami igencsak dinamikussá teszi az ő karakterét is. Ez a film negyedik titka. Miközben persze rémes gaztetteket követ el, ilyen például az, hogy kirabolja a hadifoglyokat. Nem véletlen, hogy a Lee Van Cleef által játszott karakter nevét Banjóról – Clint Eastwood javaslatára – Angyalszemre változtatták. Ha pedig már a derűnél tartunk, akkor egyszerűen feledhetetlen a filmben az a keserű poén, hogy amikor a Rossz meghal a párbajban, éppen egy kiásott sírgödörbe esik. De ez csak a poén első fele, mert Clint Eastwood még utánalövi a sírgödör mellett heverő kalapját, majd a pisztolyát is. Mert rend a lelke mindennek – gondolhatja a néző, aki azt is megtanulja, hogy a kemény tekintet mögött lehet érző szív, az angyalszem mögött pedig temérdek gonoszság, aki pedig ijedt tekintetű, az nem biztos, hogy szívbajos.