Az emberi erőforrások minisztere minapi döntésének értelmében 2021. január 1-jétől a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet viseli a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara. Az elismerést 2001-ben alapította a kormányzat, egy-egy zenekar három éven át minősül Nemzeti Ifjúsági Zenekarnak. Az adott együttes működését a tárca évente megkötendő szerződés szerint támogatja – áll a Zeneakadémia lapunkhoz eljuttatott közleményében. Mint írják, a kitüntető cím első birtokosa a Danubia Zenekar volt, az elmúlt években pedig többek között a Zuglói Filharmónia és az Anima Musicae Kamarazenekar is viselhette.
Két énekesnőt hallhatunk a Modern Art Orchestra adventi koncertjén
A karácsonyi ünnepkörre jellemző dallamok is felcsendülnek.