A Hazajáró, eddig 284 epizódot megért turisztikai-honismereti riportfilmsorozat élmény- és látványanyagát foglalja össze az a fotóalbum, amelyet a közszolgálati médiában futó népszerű műsor készítői állítottak össze a forgatásaik során készített fotóikból. A Hazajáró szemmel című kötet olyan elképesztően káprázatos tájakat, természeti képződményeket mutat be, amelyek Trianon előtt hazánkhoz tartoztak, de szétszakíttatás évtizedei során tudatosan elfeledtettek velünk. Mint ahogy ott élő testvéreinket is elidegenítették tőlünk.
A turistaság nemcsak kellemes öncél, hanem közhasznú működés is. Hazánk kis tájainak megismertetése, az utazó közönséggel való megkedveltetése, hozzáférhetővé tétele hazafias vállalkozás – hangzottak Téry Ödön orvos és közegészségügyi főfelügyelő, a magyar turistamozgalom dualizmus kori nagy szervezőjének örök érvényű szavai 1898-ban, vagyis évekkel a trianoni országcsonkítás előtt. Pedig hol voltak még akkor a gyomoridegesség kíséretében megközelített magyar–magyar határok, megrakva egyenruhásokkal, akik egy szót sem értenek magyarul, vagy legalábbis nem akarnak érteni. Aztán valahogy mégis felcsattannak, amikor úti célodra vonatkozó kérdésükre azt válaszolod: Kárpátalja. A zord pofa dühödten kérdez vissza: vagyis Ukrajna, nem?! Ezzel is a tudtodra adja: nincs ínyére a magyar földrajzi név.
Az embernek barátai ilyenkor már rángatni kezdik a kabátujját, suttogják, csak ne vitatkozz vele, hagyd rá! De annyira nehéz csöndben maradni! Olyan jó volna felvilágosítani, a képébe válaszolni, hogy csak azért Ukrajna, mert a Csehszlovák birodalom alapítója, Edvard Beneš „könnyen jött, könnyen ment” alapon lemondott róla Sztálin javára. Mert akkor épp olyan volt a lapjárás. De már se Csehszlovákia, se Szovjetunió! Már csak légből kapott ukrán történeti tudat van – no meg a sztálini örökség felett egyre idegesebben őrködő ukrán állam.
De akkor sem bocsátkozhatsz történettudományos vitába egy félművelt katonával! – korholnak az óvatos társak és te tudod, hogy igazuk van. Nála van a gépkarabély. Nálad meg csak egy kamera. Meg az igazság. Amivel nem sokra mész, ha nem mondod el másoknak. Erre való a kamera, mely hatékonyabb fegyver annál az özönvíz előtti Kalasnyikovnál, ott a katona vállán…