Két korosztályi kategóriában vártak olyan pályaműveket, amelyek ábrázolhatták magát a költőt, bármely Vörösmarty-mű témavilágának feldolgozását, vagy az Emlékházat. Kiemelt kérés volt, hogy az alkotás fejezze ki, az alkotó mit lát benne értékesnek, különlegesnek és megmutatásra méltónak. Nagyszerű munkák érkeztek, amelynek zsűrizése november 13-án a kápolnásnyéki Halász-kastélyban zajlott le, az eredményhirdetésre december 1-jén, a költő születésnapján, online került sor.
A rangos zsűri tagjai Pető Hunor Munkácsy-díjas képzőművész, Pintér Balázs szobrászművész, Pogány Gábor Benő Munkácsy-díjas szobrászművész és Szegedi Csaba festőművész volt. Rodics Eszter, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola elnöke elmondta:
a vírushelyzet okozta nehézségek ellenére közel száz, szebbnél-szebb pályamunka érkezett, amelyek rendkívüli kreativitásról és tehetségről tanúskodtak.
A pályázaton két korosztály fiataljai vehettek részt, 11–14 éves, illetve 15–18 éves kategóriában. Bármilyen rajz vagy festési technikával készült alkotással lehetett pályázni, az elkészült pályaműveken megjelent maga a költő, valamint több művének szereplői is.
A zsűri külön értékelte a két korosztály által készített pályaműveket, az első három helyezés mellett különdíjakat is kiosztott. Az eredményhirdetés – a járványhelyzetre való tekintettel – online formában valósult meg Vörösmarty Mihály születésnapján, december 1-jén, melyen a zsűri elnöke, Pogány Gábor Benő hirdette ki a Vörösmarty 220 rajzpályázat eredményét.
A 11–14 éves korosztályban a 11 éves debreceni Rózsás Mercédesz nyerte el az első helyezést Csongor és Tünde című alkotásával.

A második helyezett a szintén debreceni és 11 éves Balogh Gréta lett, a harmadik helyen pedig a 12 éves pilisvörösvári Szatai Lilla Kiara végzett. A zsűri különdíjat szavazott meg a várpalotai nyolcéves Pass Rebekának és a pettendi 12 éves Balogh Jankának.
A 15–18 éves korosztály első helyezettje a 16 éves érdi Nyirfa Noémi lett a Remete sírja című munkájával.

A második helyen a 15 éves kisvárdai Legény Máté, míg a harmadik helyen a 17 éves kónyi Termeczky Kata végzett. A kategória különdíját a 18 éves miskolci Csorba Viktória és a szintén 18 éves beledi Dobos Dorina nyerte.
A rajzpályázaton részt vevő munkákat online galériában tekintheti meg az érdeklődő közönség.