Melocco Miklós: Én megépíteném Makovecz templomát

– A Sagrada Família eltartja Barcelonát. Még Messit is ki tudják fizetni, pedig ő hetente több tíz millió eurót keres. Ha Makovecz azt mondta, hogy tíz év alatt megépíthető, én nekiállnék. Utána behozná a költségeit – mondta Meloc­co Miklós arról, hogy szerinte miért volna érdemes megépíteni a Feltámadás templomának nevezett szakrális épületet. A Kossuth-díjas és a Magyar Corvin-lánccal kitüntetett szobrásszal a természetes és természetellenes építészetről, kétszáz angyalról és a magyarok vértanútiszteletéről is beszélgettünk.

Budapest, 2014. december 18. Az idén Nemzet Művésze díjjal kitüntetett Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész zsámbéki otthonában 2014. december 18-án. MTI Fotó: Czimbal Gyula Fotó: Czimbal Gyula

Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész zsámbéki otthonában Fotó: MTI/Czimbal Gyula

– Sokan a barcelonai Sagrada Famíliához hasonlítják Makovecz templomát. Ez jó hasonlat?

– Talán a mérete miatt, csakhogy a Sagrada Família csúnya színű mészkőből van. Gaudí eredetileg világosabbra akarta festeni, ami nem elvetemült ötlet, hisz a mész védi a követ, beleszívódik, és sokáig megmarad. Ha ő is süttői mészkőből csinálja, egészen máshogy nézne ki. Süttői mészkőre cserélték ki a Parlament burkolatát is, mert ez a fluoreszkáló képességű kő kissé olyan, mint a hold. A hold is csak visszaveri a nap fényét, mégis világos; a süttői mészkő – ha nem is annyira, mint a hold, de – többszörösen visszaveri a közvilágítás fényét.

– A Makovecz-templom is abból készülne?

– Makovecz okos ember volt. Tudta, hogy ha egy magyar templom török kőből épülne, abból csak a kereskedők gazdagodnának meg, és a kő sem lenne jó. Sokan azt hiszik, hogy süttői kővel van leburkolva a balatonfüredi partszakasz, de hát nem azzal van, hanem törökkel. Hasonlít hozzá, de bármelyik kőfaragó észreveszi a különbséget.

– Vannak, akik azt mondják, hogy túl nagy, túl sokba kerül, mi szükség van most egy ilyen templomra? Igaz, ezt több mint száz évvel ezelőtt a Parlamentről is elmondták.

– Visszakérdezek: ha meglenne, volna ember, aki azt mondaná, hogy bontsuk le? Nem hiszem. A Sagrada Família eltartja Barcelonát. Még Messit is ki tudják fizetni, pedig ő hetente több tíz millió eurót keres. Ha Makovecz azt mondta, hogy tíz év alatt megépíthető, én nekiállnék. Tudom, hogy sok pénzbe kerül, és nem vagyunk a leggazdagabb ország, de ez egy jövőbeli befektetés lenne. Tíz év alatt megépül, és utána behozná a költségeit. Makovecz ezt az egész magyarság templomának tervezte. A Parlament is egy nagyobb méretű országnak épült. A neogótika divatos volt, a Parlament is neogót, bár van kupolája, és ezt sokan stílustörésnek tartják, de szépre sikerült.

A Feltámadás templomának látványterve

– Csakhogy az tíz év. Politikai időszámításban mérve két és fél ciklus. Az emberek pedig türelmetlenek.

– Nehéz megmondani, hogy hol kezdődik a művészet és hol végződik a gazdaság. A szép nem olyan nagy úr, hogy mindenképpen meg lehessen csinálni. Ahhoz nagy erő kell, ebben az esetben nagy gazdasági erő is. És persze vannak komoly hétköznapi ellenvélemények. A „nem inkább ezer óvodát kellene építeni?” és társai. De ilyen vélemények mindig is lesznek. A templom mindenkié. Tulajdonképpen ha a templomot a szentségek felől nézném, akkor az élet szentségének a háza. Ennek meggyőző erejűnek kell lennie. A gótikus katedrálisok lenyűgözők, éreztetik velünk, hogy nagyobb erők is közrejátszanak az életünkben, a harmadik Bauhaus-kápolna láttán inkább az jut eszünkbe, hogy mi ez a klikk? Olcsó, primitív, ráadásul azt hazudja, hogy ő érték.

– Mégis sokan szeretnék, hogy megépüljön. A többieket mivel lehetne meggyőzni?

– Ha rajtam állna, először közadakozást kezdeményeznék, hogy lássam, mennyi pénz gyűlik össze belőle. Az jó, hogy megcsinálták a makettjét, de én újra megcsináltatnám, legalább háromszor akkorára, mert nagyon nehéz azt mondani valakinek, hogy képzeld el ezt [kezébe vesz egy gyufaskatulyát, és az asztal közepére helyezi] negyven méter magasan. „Mint gyerek a páncélos bogarat, / két ujjal megfogtam hóna alatt, / imígy morogván: Ez hát a vihar!… / S kapálódzott kis villámai­val” – így látja az ember a makettet. Megépíteném akkorára, hogy szinte bele lehessen menni, bár tilos. Akkor volna meggyőző ereje. A hírverés is sokat számít, a turisták pedig eljönnének, hogy megnézzék ezt a csodát.

– Amikor egy modern épületet nem tartunk szépnek – mint például a budai Várban lebontott Országos Villamos Teherelosztó épületét – a szakemberek azt mondják, hogy az átlagember nem ért hozzá.

– Az a fontos, hogy az embereknek tessék. Ez a népszavazás. A nép nem szakértőként, hanem rokonszenvezőként szavaz. „Kontár vélemény, nincs joga hozzáérteni” – mondják a beavatottak. Azzal érvelnek, hogy a modern racionális. Hát nem az! Inkább fukar.

Mondják, hogy Walter Gropiusnak eszméi voltak, az ellene vélekedőknek meg csak hozzászólásai. Ez a szóhasználat hazugság, mert olyan, mintha azt mondhatnám: amit én most mondok, az kinyilatkoztatás, amit ön kérdez, az zavaró körülmény. Gropiusnak milyen eszméje volt? Semmilyen. Azt hazudta, hogy a Bauhaus praktikus, ennél nem kell több, a több az már túlzás és sok baj forrása. Mondta mindezt egy kockáról…

– Ez ellen mivel lázad az organikus építészet?

– Azzal, hogy nem természetellenes. Mi megszoktuk a nagy növények – például Rákóczi fája – tiszteletét. Ahogy a nagy növények nőnek a természetben, úgy növeszti Makovecz is az épületeit. Gaudí ezt nem így csinálta, hanem egymásra rakta az elemeket és kidíszítette a fugákat. Ez olyan, mintha nem úgy volna összevarrva a zakó, hogy alig látsszon a varrás, hanem állati nagy öltésekkel, de mindegyikre egy kis csillagot raknánk, hogy szép legyen. És akkor máris megjelenik előttünk a bohóc.

– Zsámbék felé jövet láttunk is egy raktárépület-szerű templomot az egyik faluban. Miért ölik ki a szakralitást a szakrális építészetből is?

– Ez a XX. század bűne, a Bauhau­sé. A múlt század második fele a derékszög és a nyílegyenes vonal bűvöleté­ben telt. Én egyszer beszéltem a Bauhausról, és Makovecz megvédte a véleményemet, mondván, hogy a Bauhaus bizonyára hazudott. Amikor egy-egy kortárs épületre nézünk, elgondolkodunk azon, hogy ezen mi a fenét kellett tervezni? Meg kellett adni három adatot, nem? Három adat derékszögben viszonyul egymáshoz, mondjuk negyven méter magas. Hát tervezés ez? Még csak szerkesztés sem nagyon. Hogyha egy kocka nagyon magas, akkor az impozáns. A XX. századi építész elégedetten dőlt hátra, mert a technika lehetővé tette, hogy megépítse az ikertornyokat. Azt, hogy megépíthető, megtanulták az egyetemen. És elismerem, hogy impozáns, de mi a fenét terveztek rajta?

– Miben más Makovecz szemlélete?

– Makovecz a tájat komolyan vette, valamint azt, hogy nem csak derékszög van. A derékszögben szerkesztő építészek, nagy nevek is, mint pél­dául Frank Lloyd Wright, normálisnak tartották, hogy ez a helyes gondolkodás. Ezt a gúzsba kötöttséget Makovecz megunta, mert szerinte nem elég, nem csak így lehet beszélni. A kupola – bár körkörösen szimmetrikus – az egyetlen megengedett idegen elem volt ebben a kockateremtő világban.

– Miért próbálják felhígítani a művészetet úgy általában?

– Mert jó eszköz! Próbáld meg templom helyett kutyaóllal hirdetni a dicsőséget. Valahogy senki sem tartja számon a világ legnagyobb csirkeitató-készítőjét, ilyen nincs. A dicsőség helyszíne a templom, s ha nézi az ember a gótikus katedrálisokat, megrendül, mert nagyok és szépek.

Olyan meghatóan szépek, mint az erdők. A gótika úgy építkezik, ahogyan a fák nőnek, sőt a fáknál is magasabbra tör. Furcsán hangzik, de a gótikus templom szebb, mint én. Rendezett, fenséges, én pedig, ha tükörbe nézek, rendezetlenséget látok. A katedrális átmenet a szobor és az épület között. Aki belép, az kicsinek érzi magát, tehát hívő. Nincs értelme kicsiben csinálni, mert akkor csak egy szép, kedves kápolna lesz belőle.

– Ön szerint Makovecz épületei száz év múlva is értékesek lesznek?

– Sokkal értékesebbek, mint ma. Firenzében egy golyóálló üveglap alatt ki volt állítva egy vonal. Igazolhatóan Michelangelo kezdett volna valamibe. Néztem ezt a vonalat, lehet, hogy egy akt lett volna belőle, hisz Michelangelo felfedezte az anatómiát és azt is, hogy a test nyelvén mindent el lehet mondani. Egy Makovecz-rajz már most sokat ér, és egyre többet fog érni. Aztán lassan újra fel fogják fedezni, hogy ki is volt ő valójában.

– A magyar közízlésben Makovecz megítélése még ellentmondásos, mondhatni, hogy külföldön szinte pozitívabb, mint Magyarországon. Miért nem becsüljük meg még életükben nagyjainkat?

– Széchenyi még az öngyilkosságával is hasznot hajtott Magyarországnak, mert a magyarságtudat megerősödött általa. Egy pécsi orvos ismerősöm – aki kitalált egy éjjel-nappal hívható telefont, hogy azoknak, akik öngyilkosságra készülnek, legyen kivel beszélniük, mielőtt cselekednek – azt mondta nekem: a magyar kultúrába bele van kódolva, hogy egy-egy életet vértanúhalállal lehet megkoszorúzni, mert az illetőt csak akkor veszik komolyan. Ha végignézzük a magyar hősöket, mondjuk Szondy Györgyöt, talán azt érezzük, hogy ha nem hal meg, lehet, nem is tudunk róla. Ha valaki nem hal meg, azzal nem teszi fel a koronát az életművére, még az öngyilkosok is ezt csinálják. Latinovits Zoltán például jú­nius 4-én délután fél ötkor lett öngyilkos, a trianoni ítélethozatal, a békediktátum napján és órájában. Ezzel is üzent.

A képzőművésznek vállalnia kell a Szondy György-sorsot, ha olyan dologba kezd, ami szinte lehetetlen. Csak annak marad fenn a híre, aki valóban emberfelettit alkot vagy csinál, és azt nem bírja ki élve.