Az angol eredetű kocsmakvíz már jó ideje nagyon kedvelt szórakozássá vált idehaza is, hiszen a kikapcsolódni vágyó asztaltársaságok a mulatást a tudásbővítéssel kapcsolják össze. Ám a Folk-kocsmakvíz vetélkedőben nem a lexikális tudásra, hanem kreativitásra és vidámságra lesz szükség, ugyanis a kérdések valamilyen módon a Táncházmozgalomhoz, a népművészethez, népi mesterségekhez kapcsolódnak, tehát jó, ha minden csapatban van legalább egy-két fő, aki ezekben a témákban jártas.
A Hagyományok Háza közleménye Németh Nóra néprajzkutatót idézi: „Tavaly július végén indult Folkudvar programunk összeállításakor született az ötlet, hogy a Hagyományok Háza előtt egy fröccsteraszt alakítsunk ki. A helyszínből fakadt a kocsmakvíz gondolata, ami az intézmény identitásából kiindulva a folk szóval bővült, s a játék után népzenei koncerttel egészült ki. A kedvező fogadtatás, s a hetvenfős stabil törzsközönség arra sarkallta a szervezőket, hogy év közben is folytassák a játékos vetélkedőt, ezért október elejétől havonta rendezték meg a kvízt. Az október–novemberi alkalmat még személyes részvétellel tartották, a decemberi megmérettetést viszont már online szervezték meg. Mint mindennek, e formának is a jó oldalát néztük, így a külhoni honfitársainkat is bevonhattuk a programba. Ez decemberben sikerült, hiszen angliai, erdélyi és felvidéki csapat is rajthoz állt” – hangsúlyozta Németh Nóra.

Fotó: Hagyományok Háza
Az új évben is – egyelőre online formában – folytatni kívánják a versengést, legközelebb január 21-én mérhetik össze tudásukat a csapatok – derül ki a tájékoztatóból. Eddig hat asztaltársaság jelentkezett, de az utolsó percig várják a játékos kedvű csoportokat. És a már említett népzenei koncertet ezúttal is megtartják. A játékot szokás szerint Varga Máté vezeti, amelyet a csapatok élőben tudnak követni a virtuális térben.
Aktuális információkat a Hagyományok Háza honlapján találhatnak.