Félidejéhez érkezett a Highlights of Hungary szavazása

Az elmúlt év legjobb magyar kreatív eredményeinek a rangsorára még február 18-ig lehet szavazni.

Gőz József Miklós
2021. 02. 08. 16:54
null
Jól halad a Csokonai Színház rekonstrukciója, a bontások 90 százalékával már készen vannak Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Félidejéhez érkezett a Higlights of Hungary, az elmúlt év legjobb magyar kreatív eredményeit rangsoroló szavazás.

Még február 18-ig szavazhatnak a szervezet honlapján

a nagykövetei által kiválasztott kulturális és más területek legjobb kreatív teljesítményeire. Korábbi cikkünkben már megírtuk, hogy a kulturális szavazási lehetőségek közé felvették a debreceni vitrin-Hamletet, amelyet tavaly nyáron rendhagyó körülmények között, a nagyerdei stadion helyiségeinek üvegfalai mögött mutattak be a kívül ülő nézőknek, s eközben utóbbiak és a színészek is új meg új helyszínekre vándoroltak a stadion környékén.

Így lett a szükségből erény, azért kényszerültek ugyanis ideiglenes játszóhelyre, mert a Csokonai Színház épületét most renoválják.

Jól halad a Csokonai Színház rekonstrukciója, a bontások kilencven százalékával már készen vannak
Fotó: Facebook.com

A versengők listáján szerepel többek között még a Felkészülés egy meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film. A Horváth Lili rendezte alkotás a covidos időszakban rövid idő alatt lépte át a húszezres nézőszámot. Antalyában a női főszereplő, Stork Natasa elnyerte a legjobb színésznő díját. A chicagói fesztiválon Arany Hugó fődíjat nyert, s sikeresen szerepelt a velencei filmfesztiválon is, a Giornate degli Autori szekcióban.

Hogy a filmnél maradjunk, felkerült a szavazati listára a Road Movie nevű társulat, amely célul tűzte ki, hogy filmeken fedezzék fel a legszebb magyar tájakat. Tulajdonképpen film a Concerto klasszikus zenei együttesről szóló mű is, amely a Mezzo televízió számára készült.

Tóth Anna és a Budapest Galéria Együtt lenni jó! című programja érdekes múzeumpedagógiai kísérlet. Ezen a közös múzeumi eseményen vesznek részt egy nyugdíjasotthon lakói és óvodások, akik együtt beszélik meg a múzeumban rendezett foglalkozások anyagát.

A KVTársulat–Láthatáron csoport és a Névtelen Utak Alapítvány a családon belüli erőszak, a párkapcsolati problémák kezelését, a nők szexuális kizsákmányolásának megakadályozását tűzte ki célul. Kiállok érted! című előadásukat is ebből a tárgykörből készítették és mutatják be szerte az országban. Felkerült a listára a Teatrom színházi fesztivál is, amely Európa egyetlen, cigányoknak rendezett színielőadás-sorozata. Borsodi falvak roma lakóinak viszik el a kultúrát.

A Budapesti Történeti Múzeum a Highlights of Hungary versenyen

Nagy öröm és megtiszteltetés érte a Budapesti Történeti Múzeumot (BTM), mivel a múzeumok közül egyedüliként szerepelhet a Highlights of Hungary idei legjobbjai között. Az Együtt lenni jó elnevezésű múzeumpedagógiai foglalkozást a BTM egyik tagintézménye, a Budapest Galéria dolgozta ki, és az idei versenyre a 2019-ben nagyköveti díjat kapó Pet-kupa csapata jelölte. Az integrációs programsorozat célja, hogy óvodás gyermekek, nyugdíjasotthonok lakói és klubtagjai havi rendszerességgel közös múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehessenek részt.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.