Hatalmas érdeklődés övezi a művészvilágban is a negyvenegyedik alkalommal megrendezendő nyári tárlatot: minden eddiginél több, csaknem 600 művész alkotása méreti meg magát az idei seregszemlén. A nívós képzőművészeti eseményt – a jelenlegi járványügyi korlátozásoknak megfelelően – online rendezik meg. A virtuális tárlat nem szokatlan a REÖK életében. A pandémia miatt a 2020-as táblaképfestészeti biennálé alkotásai is az online térbe költöztek, az internetes hozzáférésnek köszönhetően így összesen csaknem húsz országból érkeztek „látogatók” a kiállításra. Az élmény természetesen ezúttal sem sérül, hiszen a webes felület a REÖK termeinek különleges atmoszféráját igyekszik átadni, több alkalommal pedig érdekes videóanyagok színesítik a tárlatot.
A négytagú szakmai zsűri mintegy ezer beérkezett pályaműből választja ki a napokban azokat az alkotásokat, melyek a tárlat végleges anyagát adják. A kiállításon ebben az évben is láthatók majd Kossuth- és Munkácsy-díjas meghívott művészek alkotásai, így mások mellett Aknay János, Szüts Miklós, Nagy Gábor, Váli Dezső és Vojnich Erzsébet, a szegediek közül pedig Sejben Lajos, Henn László András és Popovics Lőrinc műveiben is gyönyörködhet a közönség.
A beválogatott alkotások teljes listája várhatóan a REÖK weboldalán tekinthető meg április végén. A XLI. Nyári tárlat a tervek szerint május második felében nyílik az online térben.