időjárás 15°C Eliza, Eszter 2022. május 24.
logo

Fellini mester spirituális édes élete

Csejk Miklós
2021.05.10. 07:39
Fellini mester spirituális édes élete

Federico Fellini filmjeinek valódi mélységét sokáig nem fejtették meg sem a kortársai, sem a filmkritikusok. Csak a felszínen lubickoltak. Anselma Dell’Olio dokumentumfilmje azonban most egészen elképesztő mélységekbe vezet Fellini művészetének elemzése terén, és kortársai visszaemlékezései révén is feltárul a művész spirituális világa.

Federico Fellini legfontosabb filmjei utazásokról szólnak. Az utazás központi eleme a mester művészetének. Filmjeinek szereplői amúgy is folyamatosan mozognak, keresnek valamit. Ha pedig éppen nem mozognak fizikai értelemben, akkor belső utazásban vesznek részt, hogy eljussanak a tudat alatti rétegekbe. Hamvas Béla írta, hogy „otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat”. Mindezt a film nyelvén fogalmazta meg a korszakalkotó filmrendező.

Fellini műveinek nagyon izgalmas spirituális mélységeit tárja fel Anselma Dell’Olio dokumentumfilmje, aki elsősorban olyan embereket szólaltat meg, akik egészen közelről ismerték a művészt, a barátai voltak.

A dokumentumfilmben elhangzik, hogy Fellini tulajdonképpen közvetítő volt: a túlvilág és az itteni világ közötti médium­ként fontos üzenetekkel alakította a korát.

Ilyen fontos üzenet volt, hogy tragédia felé menetel az emberiség, ha hagyja, hogy mindenki tárgyként tekintsen a másikra, ha hagyják az emberek, hogy elidegenítsék őket környezetüktől, egymástól, majd legvégül a férfit a nőtől. Mindez a tartalom tökéletes formára talált az éppen megszülető modern filmformanyelvi megoldásokban, amelyeket Fellini azonnal művészetének szerves részévé tett.

A dokumentumfilm kiemeli, hogy Fellininek milyen fontos volt a túlvilági élet, hogy nemcsak hívő volt, de aktív spirituális életet is élt. Sok barátja beszélt arról, hogy úgy érezték, belelát a gondolataikba, sőt aktív kapcsolata van a Jung által kollektív tudattalannak nevezett ősi tudásrétegekkel is. A barátok visszaemlékezéseiből az is kiderül, hogy fontos szerepet töltött be az életében a pszichológia. Fellini viszont nem rajongott a freudi pszichológiáért, mert szerinte túl didaktikusan és egyszerűen akar mindent megmagyarázni. A jungi pszichológiát viszont sokkal kevésbé tartotta földhözragadtnak.

https://www.youtube.com/watch?v=dJwEE4_qU2E

Mindez a művészetében temérdek álomjelenet révén jelenik meg. Sőt vannak filmjei, amelyek olyanok, mintha az elejétől a végéig álomjelenetek sorából állnának. A modern filmtörténetben Ingmar Bergman mellett Federico Fellini igazolta azt, hogy egy moziban akkor is lehet álomjelenet, ha nem álmodik senki. Sőt, például a 8½ című önvallomásában egészen elképesztő módon mutatja be, hogyan lehet egy film úgy is szórakoztató, hogy nemcsak azt látjuk, amit a főszereplő tesz, hanem azt is, amit gondol, sőt még azt is, hogy egy-egy gondolat milyen asszociációkat ébreszt benne.

Arról szólt tehát filmjeiben, hogy elveszett a férfi–nő kapcsolatok intimitása az elidegenedés, a magány és a kommunikációképtelenség miatt. Ezek következménye a közöny és a szorongás lett, mint létállapot. Másként, de ugyanezeket a gondolatokat fogalmazta meg filmjeiben Michelangelo Antonioni és Ingmar Bergman is, talán éppen ezért lettek ők hárman korszakalkotó filmrendezők.

Nagyon érdekes, hogy teljesen különböző utakon járva mindhárom filmrendező arra jutott, hogy csak egyetlen kiút van ebből az egzisztencialista csapdából, ez pedig a szeretet, vagyis a valódi közösség a másik emberrel.

Ahogy a 8½ című filmjének végén a filmrendező ki is mondja: „fogjátok meg egymás kezét”.

A rendező műveiben a közösségi lét és a szeretet mellett tette le a voksát Fotó: Getty Images/Louis Goldman

Egy másik fontos üzenete Fellininek, hogy az anarchikus társadalmi forradalmak tragédiába torkollnak, a kommunizmus rémálmát gyorsan el kell felejteni, bár megjósolta, hogy nem könnyen szabadulunk meg tőle. A dokumentumfilmben a barátok ki is mondják, hogy Fellini kommunista forradalom iránti ellenszenve leginkább az 1978-as Zenekari próba című filmjében mutatkozik meg. A filmben a zenekar fellázad a karmester ellen, mert úgy döntenek, hogy mindenki legyen egyenlő, és ne diktálja senki nekik a ritmust. Persze karmester nélkül semmi sem működik, de Fellini nemcsak azt mondja a nézőknek, hogy ha elvetjük a hagyományokat, akkor elveszítjük az identitásunkat, gyökértelenek leszünk, szorongók és emiatt dühösek, hanem azt is, hogy megszűnik az erkölcs és minden visszatartó erő. Fellini tehát arról is szól a filmjében, hogy egy olyan világ élhetetlen, melyben mindenki azt csinál, amit akar. A filmtörténet egyik legnagyobb filmrendezője szerint: ahol mindenki csak önző, egyéni érdekeit nézi, ott nemcsak a közösségi védőháló szűnik meg örökre, hanem Isten haragja is lesújt. Mindez a filmben egy bontógolyó képé­ben tárgyiasul.

Ha végiggondoljuk, hogy mit hagyott ránk Federico Fellini, akkor a dokumentumfilmből világosan kiderül, hogy a közösségi lét és a szeretet mellett tette le a voksát.

A film az Uránia Nemzeti Filmszínházban premier előtti vetítéseken látható hétvége óta.