Több száz programmal vár az Ördögkatlan

Végigböngészve a műsorfüzetet egyértelművé válik, hogy minden műfajból a legjobbakkal találkozhatunk idén is, legyen szó színházi előadásokról, gyerek- és családi programokról, koncertekről.

Munkatársunktól
2021. 08. 03. 7:30
Remélhetőleg most is jó lesz a hangulat Fotó: Éberling András
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma kezdődik a 14. Ördögkatlan fesztivál. De hogy is van ez? – tehetik fel a jogos kérdést mindazok, akik tudják, hogy bizony a tavalyi, 13. találkozó a három dél-baranyai faluban a világjárvány miatt elmaradt. Csalafintaság vagy találékonyság, a lényeg, hogy ősszel, amikor Zöldül a katlan címmel fákat ültettek a fesztiválnak otthont adó településeken, elköszöntek a balszerencsét hozó számtól. Június végére aztán nagyjából össze is állt a program, és már csak drukkolni kellett, hogy ne jöjjön semmi közbe. Mára pedig minden és mindenki a helyére került, halvány szomorúságot csak az okozhat, hogy mostantól már két égi védnöke van az eseménynek, hiszen nemcsak Cseh Tamás, hanem Törőcsik Mari is odafentről vigyáz a katlanlakókra. Cseh Tamást és munkásságát a szombatig tartó fesztivál több programján is megidézik, Törőcsik Marira pedig pénteken, augusztus 6-án Mozart Requiemjével emlékeznek majd.

Remélhetőleg most is jó lesz a hangulat
Fotó: Éberling András

Az egyik legjobb magyar borvidék három kis települése mintegy hatszáz programnak és produkciónak ad otthont ebben a pár napban. Pécstől délre Nagyharsány, Beremend, Villánykövesd a Szoborparkban, a Vylyan és a Mokos Pincészet tereiben várja a kikapcsolódásra vágyókat Baranya legnagyobb összművészeti fesztiváljára augusztus 3 és 7. között. A teljes műsorfüzet – amely nemcsak a programokat, de sok más hasznos információt is tartalmaz – az internetről letölthető, mi most csak egy-két különleges premierre hívjuk fel a figyelmet, hiszen ezen a nyáron számos színházi bemutató lesz az Ördögkatlan színházi tereiben.

Augusztus 5-én az Amfiteátrumban, a Másnap című koncertszínházban Cseh Tamás és Csengey Dénes 1986-ban írt dalait tisztogatja meg, énekli el Beck Zoltán és Szűcs Krisztián. Stefan Zweig Sakknovella című kisregényéből Fekete-fehér címmel vadonatúj monodráma született, és augusztus 4-én premierrel jelentkezik az Orlai-produkció is Nem baj, majd megértem címmel. Persze premier minden egyes Faluturisták performansz is, melyben kiderülnek részletek a Szoborparkról, a hangsúly viszont, elárulom, a jó hangulaton, a nevetésen lesz.

A Hagyományok Háza is állandó visszatérője a fesztiválnak. Gyerek- és felnőttmesékkel, koncertekkel, közös éneklésekkel, kézműves-foglalkozásokkal, kiállításokkal, hajnalig tartó táncházakkal várják most is a katlanlakókat. A komolyzene kedvelői se maradjanak otthon: a Szent Efrém Kórus és Háy János közös estje, Mozart Requiem­je, a Mezítlábas opera, Jad­viga és Psyché, Instant Opera Work­shop, operabeavatók és ifjúsági koncertek várják őket.

Végigböngészve a műsorfüzetet egyértelművé válik, hogy minden műfajból a legjobbakkal találkozhatunk idén is, legyen szó színházi előadásokról, gyerek- és családi programokról, koncertekről. És ami még nagyon fontos: a fesztivál kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható, gyerekek számára védett felnőtt kísérete szükséges. Részletes Covid-információk ITT találhatók.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.