időjárás 6°C Gál 2021. October 16.
logo

Elhunyt Ligeti András Kossuth-díjas karmester

Magyar Nemzet
2021.09.19. 19:43 2021.09.19. 19:57
Elhunyt Ligeti András Kossuth-díjas karmester

Ligeti Andrást tizenhét évesen vették fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol hegedűszakon, majd a karmesterképzőn szerzett diplomát.
Pályafutását a Magyar Állami Operaház koncertmestereként, majd karmestereként kezdte, ezzel egy időben számos rangos hegedűversenyen ért el első helyezést. 1980-tól Solti-ösztöndíjasként Karl Österreichernél tanult Bécsben, majd 1986-tól Claudio Abbado asszisztenseként a Mahler Ifjúsági Zenekart irányította.
Az 1990-es években több 20. századi zeneszerző ősbemutatóját dirigálta, köztük Kurtág György, Igor Sztravinszkij műveit, nemzetközi elismertségét Bartók-interpretációival szerezte. 

Rendszeresen visszatérő vendégkarmestere volt a BBC, az izraeli, a dortmundi és a bergeni filharmonikusoknak, több alkalommal vezényelte a Suisse Romande zenekart.

Három éven át a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának igazgató-karmestere volt. 1997 és 2007 között a Matáv, majd a Telekom Szimfonikus Zenekar zeneigazgatójaként tevékenykedett, irányításával az együttes külföldön is komoly elismertséget szerzett.
Egyetemi docensként éveken át irányította a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző munkáját. 2005-ben a Taipei Szimfonikus Zenekar főzeneigazgatója lett.
Karmesterként rendkívül széles repertoárral rendelkezett, barokk és klasszicista szerzőktől a 20. századi művekig. Művészetét számos rádió- és hanglemezfelvétel örökítette meg. Munkássága elismeréseként több rangos kitüntetésben – Bartók Béla-, Pásztory Ditta-díj, Liszt Ferenc-díj, Érdemes Művész, Kossuth-díj – részesült.

Ezek is érdekelhetik

Az evangélikus egyház cáfolja Dobrevet

magyarnemzet.hu

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, 67 milliót nyert valaki a Jokeren

origo.hu

Drónok segítik a horvát faültetési dömpinget

vg.hu

Reaktiválta magát

magyarnemzet.hu

Az evangélikus egyház cáfolja Dobrevet

magyarnemzet.hu

Az államfőválasztásból is házibajnokságot csinálna a baloldal

magyarnemzet.hu

Nem tarthat örökké a makaói nyerő széria

vg.hu

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, 67 milliót nyert valaki a Jokeren

origo.hu

Reaktiválta magát

magyarnemzet.hu

„Súlyos történetek”

magyarnemzet.hu

Nem tarthat örökké a makaói nyerő széria

vg.hu

Drónok segítik a horvát faültetési dömpinget

vg.hu

Karácsony szerint akkor lesz alkotmányos béke, ha a Fidesz és szavazói megszűnnek

magyarnemzet.hu

Ők a leggazdagabb pornószínésznők - és így néznek ki

origo.hu

Ők a leggazdagabb pornószínésznők - és így néznek ki

origo.hu

Rabszolgaként tartott több férfit egy enyingi pár

origo.hu

Rabszolgaként tartott több férfit egy enyingi pár

origo.hu

Óvja otthonát és szeretteit modern, digitális eszközökkel!

origo.hu

Óvja otthonát és szeretteit modern, digitális eszközökkel!

origo.hu

Fogyni szeretnél, de nassolnál is? Ha okos vagy, együtt is lehet!

gyogyzona.hu