Megint kifőztek valamit Szigetmonostoron

A piros lábas sokunk számára idézi fel gyerekkorunkat, a benne készülő finomságokat juttatja eszünkbe. A PirosLábos fesztiválon, Szigetmonostoron is kifőztek valamit, ami nem elsősorban ennivaló, bár a helyi vendéglátók lábosaiból, a házasszonyok fazekaiból idén is remek finomságokat lehet kóstolni szombaton, a Szentendrei-szigeten fekvő településen. Valami más is készül a fesztiválon, többnyire helyi összetevőkből, de másképp tálalva: a PirosLábos(ka) ugyanis a kulturális portékák vására, zenei kínálatukat pedig az Ötödik Évszak zenekar Sziget-Világ-Zene projektje határozza meg.

2021. 09. 30. 18:08
Forrás: PirosLábos fesztivál
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vásár eddig Szigetmonostor macskaköves főutcájára koncentrálódott, de az idei programokat kicsit szétszórtabban, a falu különböző terecskéin és közparkjaiban, közösségi kertjeiben rendezik meg. A PirosLáboson idén is képviseltetik maguk a helyi közösség tagjai, mint a nyugdíjasklub, helyi kistermelők, hiszen a rendezvény eddig is közösségi összefogásból jött létre, és számos önkéntes segíti a megvalósulását. Családias hangulatú koncertek, kézműves vásár, vásári komédia, gyermek- és felnőttprogramok várják a látogatókat. Kulturális portékák sokaságával, a régió kézműveseinek termékeivel, a helyi termelők finomságaival is találkozhatnak az érdeklődők és idén először egy különleges ősbemutatót is tartanak.

Az Ötödik Évszak zenekar által kezdeményezett Sziget-Világ-Zene nevű programban az ötletgazda, ifj. Csoóri Sándor, hat neves nép- és világzenei zenekart hívott meg, hogy összesen 25 zenész segítségével egy új, alkalmi formációt hozzanak létre, és a népzenéből kiindulva, közös alkotómunkával új, eddig még nem látott produkciókat mutassanak be. 

Az Ötödik Évszak zenekar  kezdeményezte a Sziget-Világ-Zene nevű programot  Fotó: Ötödik Évszak zenekar

A zenekarok kiválasztásánál fontos szerepet játszott, hogy más-más zenei hangzást, különböző kvalitást tudjanak hozzáadni a közös munkához, és így a megszülető új művek minél szélesebb közönséget tudjanak megszólítani. 

Az Ötödik Évszak a sanzonok, a Dresch Vonós Quartett a jazz, a Hurdy Gang a bourdon hangszerek sajátos hangzásvilágával színesíti a palettát, Szilágyi Marci és zenekara az autentikus népzenét képviseli, a vásári komédiák hangulatát idéző Bahorka Társulat és a Kerek zenekar pedig a gyermekeknek szóló népzenei feldolgozásokban kimagasló. Szintén fontos szempont volt, hogy a résztvevők valamilyen módon kötődjenek a Szentendrei-szigethez.

A zenekarok mindegyikében játszik szigeti lakos. 

A zenei koncepciók kidolgozására és a közös alkotómunka vezetésére olyan neves mentorok vállalkoztak, mint Csoóri Sándor, Dresch Mihály, Kovács Ferenc Öcsi és Szabó Csobán Gergő, akik maguk is különböző zenei világokat képviselnek, így 

a közönség fültanúja lehet a népzenéből megszülető jazzes, világzenei, pop- és elektronikus zenei művek fúziójának.

A meghívott zenekarok a nap során önálló koncertet is adnak, így az érdeklődők kedvükre válogathatnak a minőségi zenei kínálatból. A Sziget-Világ-Zene program létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

Borítókép: Nagy volt az érdeklődés a korábbi PirosLábos fesztiválon Fotó: PirosLábos fesztivál

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.