Lapunk megkereste Robert Wilsont, ám lapzártáig nem válaszolt a kérdéseinkre. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy
véleménye megalkotásához kitől szerezte az információt,
valamint beszélt-e társulatának a tagjaival, megkérdezte-e tőlük, hogy érezték magukat Magyarországon, érzékeltek-e bármiféle kulturális elnyomást a színházi közegben. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az amerikai rendező mit gondol Vidnyánszky Attila nyílt leveléről, és a transzparencia jegyében kértük, árulja el lapunknak, hogy mennyi pénzt ad a FreeSZFE egyesületnek. Amint válaszol a megkeresésünkre, természetesen közöljük a rendező válaszait.
A nyugati balliberális értelmiség a MITEM-et nem először használja politikai performanszra, ennek már szinte évtizedes hagyománya van. 2015-ben a bécsi Burgtheater egyik tagja politikai nyilatkozatot olvasott fel a MITEM-en, ráadásul a Sirály című előadásuk közben.
A Dornt játszó Martin Reinke többek között ezt mondta németül és angolul: „Tudomásunk van arról a nehéz helyzetről, amelyben a nagyszerű magyar nép és kulturális élet jelenleg van. Demokratikus úton és demokratikus választások által olyan helyzetbe sodorta magát, amely által egyre inkább eltávolodik a demokrácia szellemétől és Európától.” Vidnyánszky Attila ekkor levelet küldött Karin Bergmann-nak, a Burgtheater igazgatójának, amelyben kiemelte, hogy szerinte „sem Magyarországon, sem bárhol a világon nem ízléses a színpadról direkt politikai leveleket felolvasni a közönségnek, mely aligha ezért érkezik az előadásra”. Az osztrák társulat természetesen nem kért elnézést a provokációért, ami azért különös, mert a Burgtheater akkor csak bizonyos feltételekkel volt hajlandó részt venni a MITEM-en, többek között azt kérték, hogy a kísérőprogramokban rendezzenek vitát a „nemzeti színház” fogalmáról.
Tavaly lemondta részvételét a budapesti MITEM fesztiválról a Bertolt Brecht által alapított Berliner Ensemble.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!