időjárás 4°C 2021. October 18.
logo
Sajátos alkotói univerzumokat tár elénk a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása

Mészöly Miklós arcéle, Pilinszky János hangja

Petrovics Gabriella
2021.10.14. 06:57
Mészöly Miklós arcéle, Pilinszky János hangja

Két egymást érintő térben járhatjuk be a magyar irodalom száz éve született két nagyságának, Mészöly Miklósnak és Pilinszky Jánosnak a pályaívét a Petőfi Irodalmi Múzeum Két portré című tárlatán. A kurátorok fotográ­fiákon, idézeteken, leírásokon, valamint személyes tárgyakon kalauzolnak végig bennünket.

Kik hatottak Mészöly Miklósra? Mely szerzőket inspirált? Ki készített Pilinszky Jánosról élőmaszkot? Milyen tárgyak vették őket körül? És egyáltalán, milyen közegben éltek és alkottak? – egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Petőfi Irodalmi Múzeum Két portré című kiállításán.
Mészöly stílusa olyan egyéni volt, alapkérdéseiben olyannyira állhatatos maradt, hogy nyugodtan írhatott homlokegyenest különböző formanyelvek játékszabályai szerint, semmi nem veszélyeztette eredetiségét. Közvetítőszerepét mi sem bizonyítja jobban, mint azok az élvonalbeli, nemzetközi ismertséget elért magyar írók, akik mesterként, példaként hivatkoznak rá Esterházy Pétertől Bereményi Gézáig.
A kiállítótérbe belépve idézetek, idővonal és rövid, de tartalmas, hat pontba szedett életműelemzés vázolja fel Mészöly világát. Szolláth Dávid kurátor (a tavaly megjelent nagyszabású Mészöly-monográfia szerzője) azonban nemcsak az írói oldalát mutatja be, hanem az emberit is. A tárolókban ott sorakoznak fontosabb műveinek ritka kiadásai, piros színű vezetékes telefonja, telefonos notesze, Polcz Alaine-nel kötött házassági anyakönyvi kivonatának másolata, valamint ősrégi notebookja hever a tér közepén. De számos portré és fotográfia is kikerült a falakra, amelyek nagy részét Móser Zoltán, Mészöly fotósa és barátja készítette. Felvételei érzékenyen reflektálnak Mészöly műveire: a Volt egyszer egy Közép-Európa, Az én Pannoniám és a Családáradás című könyvek szerves részei, társművészeti dialóguspartnerei. A fekete-fehér fotókról Mészöly megannyi arca köszön vissza, de feltűnik Polcz Alaine, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, továbbá életének és szövegei­nek fontos helyszínei: a mediterrán, provence-i hangulatot árasztó dombvidék, Szekszárd s a Duna által közrefogott község, Kisoroszi.
Miután körbejártuk Mészöly sűrű univerzumát, egy hasonló koncepció­jú térbe érkezünk: a két portré pedig olyan természetességgel kapcsolódik össze, mint életükben folytatott dialógusaik. Hiszen nemcsak pályatársak voltak, hanem barátok is. Pilinszky János életművében a XX. század kegyetlen világát elemzi. Költészete a mindig megfoghatatlan és jelenlévő, a paradoxonokban megnyíló otthonos és idegen, a nem szűnő hol fényfolt, hol árnyék. Menekülés és megérkezés emléke, a gyermekszemmel megőrzött veszteség. A hit és a szorongás, a szeretet és a bűnösség egymást érintő, átszövő közelsége, a gyónás, vallomás, tanúságtevés kezdettől jelen lévő mozzanatai ezek. „Haza akartam, hazajutni végül” – írta az Apokrifban, az Egy szép naponban, mondta egy interjúban. Ez a „haza”, ez a vágyott, transzcendens, szobányi, fotelnyi, mégis végtelen „háló”, égbolt ragyog a Pilinszky-terek felett. A halála előtt két évvel azt írta: „A mindenség szívszorongatóan teljes, tartózkodó, valóságos, telített, gazdag és csendes. Ennyit tudok már.”
És ezt a hangulatot árasztja a tér, amelybe Wirth Imre kurátor a tárlatot helyezte. Itt van a katolikus Pilinszky saját készítésű keresztje, rózsafüzére, írógépe és levélnehezéke az 1970-es évekből. Fotók, karikatúrák és a Szántó Piroska által 1953-ban készített élőmaszkja is felkerült a falra. A kihelyezett fejhallgatókon pedig Pilinszky előadásában hallgathatjuk meg például az Egyenes labirintus, az Utószó vagy az Apokrif című költeményeit.
A tárlat közelebb visz tehát a nagy alkotók sajátos univerzumához. Ezért a 2022. január 2-ig látogatható kiállítás megtekintésére érdemes több időt szánni, s hagyni, hogy lelkünket is átjárja ennek a két nagyságnak a szellemisége.

Borítókép: A Két portré című kiállítás. Fotó: Bach Máté