Nagy sikerrel zárult az első Liszt-ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

A Liszt-ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál résztvevőit 312 klasszikus, kortárs, dzsessz- és könnyűzenei koncert, opera- és táncelőadás, kiállítás, filmprogram, városi séta, irodalmi esemény, köztük számtalan premier és ősbemutató várta a Müpa szervezésében megvalósult vadonatúj programsorozaton, több mint harminc helyszínen, a főváros határain innen és túl. Többek közt Bartók, Liszt és Szentpáli Roland műveit felvonultató ünnepi hangversennyel, a brazil zenészlegenda, Gilberto Gil felejthetetlen koncertjével, valamint a Duna Művészegyüttes Szépséges Mezőség című táncbemutatójával zárult nagy sikerrel az első Liszt-ünnep.

Magyar Nemzet
2021. 10. 29. 18:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Liszt Ferenc születésének 210. évfordulója sokunknak lesz örök emlék, hiszen nézők ezreivel és nagyszerű hazai, illetve nemzetközi fellépőinkkel együtt élhettük át, ahogy megszületik valami új, valami rendkívül értékes és jövőbe mutató. Az első Liszt-ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál meghatározó pillanatokkal gazdagított minket számtalan műfajban. Felemelő koncertélményekre, euforikus, telt házas előadásokra, fontos szakmai találkozásokra lehetünk büszkék: mindez méltó főhajtás volt Liszt zsenialitása, kíváncsi, újító szellemisége előtt – mondta Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Kiemelte, hogy a Liszt-ünnep 26 mű premierjének vagy magyarországi bemutatójának adott teret, köztük ősbemutatóknak, lemezbemutatóknak és olyan rendhagyó alkotásoknak is, amelyek kimondottan a Liszt-ünnep számára készültek, továbbá itt láthatta és hallhatta először a közönség a Müpa Zeneműpályázatának számtalan díjazott kompozícióját is. 

Az eseménysorozatot két emblematikus Liszt-mű foglalta keretbe két helyszínen: október 8-án, a fesztivál nyitókoncertjén a Magyar koronázási mise a Mátyás-templom falai közt, míg az Esztergomi mise október 22-én az esztergomi bazilikában csendült fel kiváló szólisták közreműködésével. Október 23-án Bartók Béla Kossuth-szimfóniája és Liszt Les Préludes című remekműve mellett Szentpáli Roland A magyarokhoz című kompozíciójának ősbemutatójával ünnepelt a fesztiválközönség a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a képernyők előtt: a Hollerung Gábor vezényelte koncertet a Liszt-ünnep felületein live stream formájában, a világ minden tájáról követhették a nézők. 

Patti Smith, a punkzene ikonikus alakja                             Fotó: Valuska Gábor 

A hazai és nemzetközi művészeti élet kiválóságai, fiatal tehetségei csupa különleges produkcióval, rendhagyó együttműködéssel, újdonsággal készültek az első Liszt-ünnepre. A Patti Smith amerikai költőnő, énekesnő-dalszerző estje sokaknak marad felejthetetlen élmény: a punkzene ikonikus alakja többek között Pilinszky és Ady verseit idézte a színpadon. „A Hammond-orgona Liszt Ference”, a fesztivál névadójához hasonlóan csodagyerekként indult New York-i énekes, dalszerző, multiinstrumentalista, Cory Henry Best of me című legújabb albumát hozta el a fesztiválra. A hamarosan 80. születésnapját ünneplő világsztár, Gilberto Gil a rá jellemző életigenléssel és a brazil zene ellenállhatatlan lüktetésével egy pillanat alatt képes volt magával ragadni a nézőket. Elsöprő sikert aratott a világhírű Compañía Antonio Gades vendégjátéka is, akik Carmen című legendás előadásukat hozták el a fesztiválra. 

Az első Liszt-ünnep több „fesztivál a fesztiválban” típusú eseménysorozatnak adott otthont. Idén új helyszínen, a Bálnában várta a látogatókat a régió egyik legfontosabb képzőművészeti programsorozata és vására, az Art Market Budapest. A fesztivál keretében valósult meg a Budapest Showcase Hub, a PONT Fesztivál és a filmrajongó fiataloknak szóló Cinemira Teens és Kids is. A könnyűzenei szcéna mozgóképeinek seregszemléjén, az 5. Magyar Klipszemlén az 1042 megméretésre beküldött videóklipből a legjobbnak ítélt kétszázat tekinthette meg a közönség, a szakmai zsűri pedig ezúttal 35 díjat osztott ki. A Várkert Bazárban megrendezett, idén 10. születésnapját ünneplő Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár programja szintén rengeteg érdeklődőt vonzott, és idén sem maradhatott el a Margó-díj átadása: ebben az évben Halász Rita Mély levegő című regénye kapta a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést.

Az első Liszt-ünnep legszebb pillanataiból készült fotóválogatások a fesztivál online galériájában tekinthetők meg, a fesztiválról készült összefoglaló kisfilmek pedig a Liszt-ünnep videócsatornáján várják a közönséget.

Borítókép: az Esztergomi mise október 22-én az esztergomi bazilikában Fotó: Valuska Gábor

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.