„A lényeg, hogy egy vetítés sem maradhat el. A cenzúra felvásárol majd minden jegyet, a nézőtéren pedig nem ül majd senki. Egyszóval: megy a mozi, de közönség nélkül.” Wojciech Marczewski Menekülés a Szabadság moziból című, 1991-ben készült filmjében hallható mindez. A kommunistákra jellemző gondolkodást tükrözi. Még csak azt se merik megtenni, hogy kiállnak és elmondják:
betiltunk mi minden gondolatot, amellyel nem értünk egyet.
Ha valaki tehát képbe szeretne kerülni, hogyan működött a kommunista diktatúra, akkor bátran fordulhat a lengyel filmekhez. Ők ugyanis temérdek alkotásban világszínvonalon mutatták be a rendszerváltás előtt (akkor azért jobban kódolva) és a rendszerváltás után is. Művészeik szépen szembenéztek a kommunista diktatúrával. Az egyik ilyen gyöngyszem a Menekülés a Szabadság moziból.
A film főszereplője irodalomkritikus, olyan értelmiségi, aki elveit feladva elment cenzornak. Janusz Gajos alakítása a filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik.
A filmben végig izzad, szenved, szívinfarktus közeli állapotban próbálja fenntartani a kommunista rendet.
Azon őrködik, hogy még csak véletlenül se jusson el semmilyen más gondolat az emberekhez, mint amit a kommunisták gondolnak. Küzdelmét végtelenül szürreálisan mutatja be a film, amelynek jellemző mozzanata, hogy még a saját lánya is megveti a foglalkozása miatt. A filmbeli cenzor végig menekül a lelkiismerete elől, de a lengyel filmrendező arról beszél az alkotásában, hogy ez lehetetlen. Egy értelmiségi, ha elárulja elveit, kénytelen lesz előbb vagy utóbb szembenézni mindazzal a mocsokkal, amely körülveszi, és amelynek létrehozásában tevőleges szerepet játszott.
A remek szürreális lengyel művészfilm olyan szituációt vázol fel, amelyben egy mozifilm vetítése közben a mozivásznon fellázadnak a vetített film szereplői, először a szerepük és a film ellen, amelyben játszanak, aztán minden ellen, ami körülveszi őket, és amivel nem értenek egyet. De leginkább a képmutatás ellen lázadnak fel a moziszínészek. A filmtörténetben volt már ilyen szituáció, Woody Allen 1985-ös alkotásában, a Kairó bíbor rózsája című filmben jött le egy szereplő a mozivászonról.
Ott a filmművészet hatalmáról gondolkodott a rendező, itt pedig a diktatúra természetrajzát ábrázolja.
Ebben a filmben fordított a folyamat, senki nem jön le a vászonról, viszont először a Woody Allen-filmből megy át egy szereplő a lengyel rendező alkotásába, amikor véletlenül egymásra vetítik a kettőt két vetítőgéppel. Ekkor a lengyel cenzor úgy dönt, hogy egy jobb világban szeretne élni, és a lelkiismeret-furdalása elől a mozi demokratikus közegébe menekül, bemegy a vetített filmbe.
