Elveszett győzelmek címmel jelent meg Erich von Manstein német vezértábornagy második világháborús emlékirata. Az önéletrajzi könyvet 1955-ben adták ki Nyugat-Németországban, magyar kiadó első ízben jelenteti meg. Személyes ajánló és rövid előszó után a szerző mindjárt a lengyelországi hadjárattal kezdi emlékei rögzítését, amelyek a keleti frontról való folyamatos visszavonulással zárulnak. Manstein számára a háború ekkor le is zárult – stratégiai nézeteltérések miatt Adolf Hitler 1944. március 30-án felmentette beosztásából, pozíciót többé már nem kapott.
A kötet műfaját tekintve valójában egy nagyszabású hadinapló, hadjáratok és harccselekmények összefoglaló leírása a vezénylő tábornok szempontjából. Így aztán minden személyes jellegű emlék kimaradt. Manstein sem származásáról, sem fiatalkoráról, sem pedig első világháborús szerepéről és katonai előmeneteléről nem ír. Miképpen a háború utáni brit hadifogság és az összesen nyolcéves fogva tartás emlékei sem szerepelnek könyvében.
A magyar olvasót legjobban érdeklő részletek alighanem a doni frontszakaszt áttörő, 1943. januári orosz offenzíva idejére tehetők. Manstein behatóan értekezik a román és az olasz szövetséges hadseregek összeomlásáról, és kitér a 2. magyar hadsereg vereségére is. Rólunk szóló, viszonylag szűkös mondatai tárgyilagosak, történelmi sérelem nem érhető tetten bennük. Izgalmas beszámolóban ecseteli, hogy a sztálingrádi katasztrófa, a német 6. hadsereg pusztulása (amiért szavakban Hitler vállalt minden felelősséget), illetve az azt követő doni áttörés után a dél-oroszországi frontszakaszon a szovjetek hogyan vették át a hadászati kezdeményezést.
A Vörös Hadsereg már-már győztesnek látszó ellentámadása, továbbá a tetemes élőerő-, hadianyag- és páncélos túlerő ellenére az utókor Manstein stratégiai éleslátásához köti a déli front stabilizálását, a korábbi harci helyzet helyreállítását, melyet az európai hadszínterekről átdobott hadosztályok bevetése tett lehetővé. A feljegyzésekből kiderül, hogy a tábornagy ekkor egy döntetlenközeli patthelyzet megteremtésére törekedett, melyet 1943 kora nyarára el is ért. Ez alapján szóba jöhetett volna akár egy különbéke lehetősége is, hogy a Wehrmacht a várható második (normandiai) front ellen időben fel tudjon készülni – nos, ma már lehetetlen ennek a teóriának a hitelességét ellenőrizni.
Az emlékirat három fejezetből áll: a lengyelországi és a nyugati hadjáratból, illetve a Szovjetunió elleni hadműveletek bemutatásából. Manstein értekezése mentes az utólagos moralizálástól és attól, ami az ilyesmivel együtt szokott járni; az utolsó oldalig szigorúan tartja magát a vezénylő tábornoki pozíciójához. S miután tábornagyként vitában állt a hadműveletekbe folyton beleavatkozó, minden jelentős várost (később sajnos Budapestet is) „erőddé” nyilvánító, a taktikai visszavonulást mereven elutasító, a döntő lépéseket váltig halogató Hitlerrel, ezeknek a konfliktusos üzenetváltásoknak és személyes találkozóknak a pontos leírása elsődleges történeti forrás. A szerző még ezek dokumentált felidézésekor is minden lehetséges érvet és ellenérvet külön megvizsgál. Felsorolás vázolja, hogy Manstein végül számos fontos döntést a Führer tudta nélkül, egymaga hozott meg. Ezeket utólag aztán Hitler mindig jóváhagyta, de már későn.
Az írásmű egészét tekintve mindvégig tárgyilagos, a legapróbb részletekbe menően is elemző. A stratéga szól az olvasóhoz, nem pedig a frontkatona. Néhol szinte már terhes a szemnek az adott körülmények folyamatos boncolgatása, a nem katonai szakértő számára pedig a néhol terjengős, kínosan precíz stratégiai körülírás. Aki tehát véres és kegyetlen harcleírást keres a háború összes borzalmával, szükségképpen csalódni fog.
Erich von Manstein büntetőpere Hamburgban zajlott, s mivel a német hadifoglyokat minden vagyonuktól eltiltották, adománygyűjtési akciót szerveztek védelmének finanszírozására. Érdekesség, hogy az első adakozó Winston Churchill volt.
Erich von Manstein: Elveszett győzelmek. Fordította Kőrös László, B.H.N. Kft. Kiadó Sopron, 2021.
Borítókép: Német nehézharckocsi a keleti fronton (Bundesarchiv)
