Jövőre lesz két évszázada, hogy Kölcsey Ferenc megírta a Himnuszt. A költemény végleges szövegét a szerző a kézirat szerint 1823. január 22-én vetette papírra. Ez a nap 1989-től a magyar kultúra napja, a Himnusz pedig a 19–20. század fordulójától előbb hosszú ideig informálisan, majd jogszabályban is rögzítve a magyar állam egyik jele. Korábban, a 18. századtól a katolikus magyarság nemzeti imádsága a Boldogasszony anyánk című egyházi népének volt, míg a reformátusok felekezeti és vallási identitásuk kifejezésére a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű zsoltárt énekelték.
A hagyomány szerint ez zengett Bocskai István szabadságharcos hajdúinak ajkán is a 17. század elején.
Kulin Ferenc irodalomtörténész szerint a Himnusz „azt – a magyar reformáció irodalmában közhellyé vált – felfogást tükrözi, miszerint a magyarságot önmaga bűneiért érte Isten büntetése. A »saját bűnükön« azonban Kölcsey saját osztályának (sic!), a magyar nemességnek a történelmi bűneit érti, de – ítélete szerint – a nép »megbünhödte már« »a multat s jövendőt!«. Az Istenhez fohászkodó költő vallásos gesztusa nem pusztán könyörgés, hanem a múltját vállaló nemzeti közösség bűntudatot legyőző önbizalmának, élni akarásának, jövőbe vetett hitének himnikus hangvételű kifejezése.”
Kölcsey Ferencnek mind pedagógiai, mint politológiai és eszmetörténeti, mind etikai dimenzióból fontos és jelentős alkotása a Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című munkája, amely ugyan régóta iskolai tananyag, de a benne foglalt tartalom soha nem veszít aktualitásából.
Az erkölcsi alapon álló közéleti cselekvésnek, a közösség előnyének a magánérdeket meghaladó szerepe hangsúlyozásának és a nem csak szavakban megnyilvánuló tevékeny hazaszeretetnek olyan alapelvei fogalmazódtak meg ebben a Kölcsey-esszében, amelyek korunk emberéhez is érvényesen szólnak – közel két évszázad távlatából is.
Kölcsey Ferenc európai keresztény és magyar nemzeti fundamentumokra alapozva, ugyanakkor a klasszikus, valamint a korabeli korai modern nyugati filozófiai, politikai és etikai irányzatok ismeretében írta meg unokaöccsének címzett művét, amelyben az emberek közötti egyetértés és az összefogás hangsúlyozása is nagy szerepet kapott. Mint Kölcsey írta:
Minden egyes ember, még a legnagyobb is, parányi része az egésznek; s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálnia is. Ki saját jóllétét egyetlenegy fő cél gyanánt űzi, nevetségessé teszi magát minden gondolkozó fej előtt. Az emberiség, mint az óceán, melynek ezredekig, miriádokig tartó élet rendelteték: egy ember, mint egy buborék, mely támad, ide s tova hányatik, s pillantat múlva széjjelpattan, a megmérhetlen tömegben eltűnendő.
A két világháború között alkotó Kerecsényi Dezső irodalomtörténész, akadémikus, a debreceni egyetem professzora így fogalmazta meg a Parainesis jelentőségét: „A totális patriotizmusnak ilyen kimondása soha ezután nem hangozhatott el másnak az ajkáról olyan őszinte átéltséggel, mint Kölcseyéről, aki oldó és bénító erőkkel való megküzdés személyes hitelű fegyverévé kovácsolta a hazaszeretetet.”
Ezt támasztják alá Kölcsey Ferenc intelmei is:
Szeresd a hazát! Boldog leszesz, ha a férjfikor napjaiban e szavakat úgy fogod érthetni, úgy fogod érezhetni, mint kell. Hazaszeretet egyike a kebel tiszteletre legméltóbb szenvedelmeinek; de sok kívántatik, míg annak tiszta birtokába juthatunk.
Borítókép: A szanki turulszobor (Fotó: MTI/Bugány János)
