Workinsontól a pitiző dzsörzépatkányig

Hogy Vörös István alkotói kedvére a világjárvány okozta szezonális koncertnihil gyakorolt-e jótékony hatást vagy „normál esetben” is előrukkolt volna egy esztendő alatt két albummal, csak találgatni lehet. Annyi azonban bizonyos, hogy saját – s a jelek szerint csúcsra járatott – Előjelek stúdiójában két nagylemeznyi anyagot is rögzített. Előbb a Legjobb Vörös István-dalok sorozatának 6. darabját, az Így is lehet – Hallgass, ha jót akarsz! (Akusztikus verziók), majd hónapokkal később a vadonatúj szerzeményeket felvonultató Mindenkinek jó lesz című albumát bocsátotta útjára. Mindkettőt a szerző-előadó-hangszerelő által meghonosított egyedi zenei stílus, a kultrock jegyében.

Vörös István rockzenész Fotó: Csata Judit Forrás: Facebook

Ilyen módon valósággal átértelmeződik a már említett egykori Prognózis-sikerdal, A Workinson-ügy politikai krimije, a Kinek van igaza komoly társadalmi problémákat feszegető témája vagy a Végre elrepülhetünk mint a szabadságszeretet, a barátság és a becsület szimbóluma. De ott a zárószám, az Álmodó csillag lírája is, amely épp a kiterjesztetett, az eredetinél dúsabb hangszerelésével hívja fel magára a figyelmet, miközben az album egyetlen új szerzeményéről, a kezdő Balatoni römiről (érdekesség: Walter Donaldson amerikai szerző zenéje) sem szabad megfeledkezni: ez egy gyermekkori emlék felnőttkori megfogalmazása country stílusban. Mintha csak a Bojtorjánt vagy Bródy Jánost hallanánk.

A még a kilencvenes évek közepén fogant Szűk nekünk ez a város (vajon melyikre gondolhatott a szerző?) sem kerülte el a ráncfelvarrást, a Hagyd, hogyha menni akar örök igazsága pedig egy lélekemelő duettben szólal meg Szalóki Anett-tel. Ugyancsak kiemelkedő a Lélekvesztőn utazunk, amely történelmi példával alátámasztott, meglehetősen sötét korkép, egyben kórkép a XXI. századról, felhíva a figyelmet a szeretet és a lelkiismeret fontosságára.

Örvendetes, hogy mai, zaklatott, zajos, érzelemszegény világunkban mintegy sivatagi oázisként helyet követelt magának a jóval emberközelibb, nyugisabb, letisztultabb akusztikus zene, amely által a mondanivaló is hatékonyabban, súlyozottan érvényesül.

Aztán Vörös Pisti egyszer csak gondol egyet, és határozottan kijelenti: mindenkinek jó lesz. Legalábbis legújabb, tizennégy dalos korongjának címe, egyben igencsak pörgős, bevezető rock and rollja szerint. De azon túl is megtalálható itt minden: egyszerre lírai és rockos szerelmes dal, amely szerint Minden nap vasárnap, egy optimista kicsengésű időjárás-előrejelzés (stílszerűen prognózis), vagyis Szép időnk lesz, de megismerkedhetünk egy sokak számára ismeretlen földrajzi fogalommal, a Planemóval, ami nem más, mint csillag nélküli bolygó. Itt a lírai, akusztikus bevezető szimfonikus hangzással teljesedik ki, amit ráadásul megfűszerez egy ízes, jellegzetes Fender Stratocaster gitárszóló.

Slágergyanús a Negédes édes opusa, míg a Dolgozzunk együtt vidámabb, könnyedebb hangvétele az egykori Generál Fűrész című örökbecsűjét vagy a Bergendy Munkadal címmel sikerre vitt darabját idézheti fel az éltesebb korosztály emlékeiben. A Baj lesz! Csak nem? modern, elektronikus hangzása szaggatott ritmusaival, játékos szövegével ugyancsak sokak kedvence lehet. A Női táska – fogalomról már szó esett, mindenesetre adódik a pajkos kérdés: csak nem a hölgyismerősei által szerzett tapasztalatok ihlették a szövegíró-előadót? Ugyancsak meghökkentő az Összevissza dal gitártechnikai bravúrja, mondanivalóját pedig ezúttal is az élettapasztalat íratta a szerzővel.

Hínár, azaz hírek a nagyvilágból. Talán a lemez legfilozofikusabb tétele, mélyenszántó, áthallásoktól sem mentes dalszöveggel, veretes gitárszólóval. Vörös Pisti sohasem politizált direktben, véleményét azonban, ha becsomagolva is, de mindig kinyilvánította. Ezúttal sem tett másként, a többi a hallgató dolga. Ennek játékosabb formája az Ellenszélben magvas, elképesztő gondolatokkal: „Láttál már pitiző dzsörzépatkányt térdig érő ellenszélben kalapot lengetni?”

Újabb slágergyanús dal, újabb áthallásos verssel és technikai bravúrral a Februárban ki hitte volna, majd „pihentetőként” egy majdnem instrumentális darab, a Farmotoros. A végére igazi meglepetés a Veszteség 1920 ezúttal totál instrumentális tétele. A parádés dallamvezetés és a súlyos hangszerelés hivatott kifejezni a százegy évvel ezelőtti magyar sorstragédiát, a megcsonkított ország vívódását, majd talpra állását, amelynek zenei kifejező ereje mégiscsak pozitív kicsengésű.

Vörös István a Mindenkinek jó lesz albummal nem csupán hatost dobott, de merész váltással, líraiságát megőrizve, az alapokon keményítve szakadt el a korábbi (egyébként büszkén vállalható) Prognózis-hagyományoktól. Óriási lépést tett a modern hangzású elektronikus zene irányába, gondosan vigyázva, hogy a számítógépes technika (elektronikus basszus, effektek) mégse vegye át a hatalmat a zene fölött.

Mindkét albumot meghallgatva a végére felszáll a fehér füst: a Vörös István-féle kultrock a minőséget, a megújulást, az énekelhető dallamot, a bravúros hangszerelést és nem utolsósorban a veretes szöveget jelenti.

Borítókép: Vörös István koncert közben (Fotó: Vörös István archívuma/Facebook)