Pusztay János az előszóban utal arra, hogy a világ nyelvei fokozatosan tűnnek el. A folyamat leírására vállalkozik az uráli nyelvcsalád helyzetéről és jövőjéről íródó könyvében, melynek előtanulmánya a magyar nyelvről szóló könyv.
A kötet első fejezetében néhány általános kérdést fogalmaz meg a veszélyeztetett nyelvekkel kapcsolatban, statisztikai számokat oszt meg az olvasókkal, és a nyelvek hierarchiáját is felsorolja a tudomány és a publikációk szempontjából. Talán nem meglepő, hogy a finn nyelv jövőjével foglalkozó tanulmánykötet szerzői hiperközponti nyelvként az angolt emelték ki, amely a tudományban az egyetlen globálisan használt nyelv.
Érdekes adatokat tudhatunk meg arról, hány nyelv marad fenn a jövőben és melyek ezek.
A következőkben a nyelv és identitás, a nyelvcsere és identitásváltás kérdéskörét boncolgatja a szerző, majd a nyelvváltás okairól is értekezik. A második fejezetben a demográfiai helyzet alakulását elemzi az elmúlt száz esztendőben Magyarországon, a határon túli magyarság és a diaszpóra magyarságának körében. Szomorú valóság, hogy kedvezőtlenek a demográfiai adatok, bár a számok az anyanyelv- és identitásváltást is tükrözik. A következő fejezet a magyar nyelv helyzetével foglalkozik, amely a beszélők száma alapján a világ nyelvei között a 40-50. helyen van. A szerző kiemelte, hogy amit sem a tatárdúlásnak, sem a török hódoltságnak nem sikerült elérnie, azt megtette Trianon. A magyar nyelvű közösség jelentős része kisebbségi sorba került, ezzel együtt nyelvük is az államnyelvi státusból kisebbségibe süllyedt. Érdekes felvetés a következő rész, melyből megtudhatjuk, hogy egy nyelv életképességét a digitális világban való jelenléttel mérik, és azt is elárulja a szerző, milyen a magyar nyelv helyzete.
Megtudhatjuk továbbá, hogy
a nyelvnek legalább három szinten kell funkcionálnia: a családi-hétköznapi használatban, a társadalmi-kulturális szinten, mint a szépirodalom és az ehhez közel álló szövegfajták, illetve a közigazgatás, a politika és tudomány területén, ahol speciális terminológiára van szükség.
„Az anyanyelvi terminológia azért kulcskérdés, mert annak fejletlensége vagy hiánya a nyelv erodálódásához, s végső soron annak feladásához vezet – írja Pusztay János.
– Éppen ezért tartom alapvető fontosságúnak Pomozi Péter megállapítását, miszerint a magyarság jövőjének garanciája nem kizárólag a demográfiai helyzet javításában van, hanem elsősorban a nyelv megőrzésében”– folytatja gondolatmenetet a nyelvész.
Értekezik az angol veszélyről is. A kelet-közép-európai kis nemzetek és nemzeti kisebbségek nyelvei a globalizáció és az informatikai forradalom hatására komoly kihívások előtt állnak. A kisebbségi kétnyelvűséget fokozatosan felváltja az angol párú két-, illetve háromnyelvűség. Szó van a könyvben a nyelv- és kisebbségpolitikáról, a nyelvi jogokról, az anyanyelv és attitűd kérdésköréről a határon túli magyarok körében. Külön fejezet taglalja a magyar nyelv helyzetét a diaszpórában.
A szerző konkrétan megnevezi a nyelvet veszélyeztető tényezőket, mint például a nyelv szétfejlődésének veszélye, a nyelv minőségének fenyegetettsége, a nyelvjárások nem elfogadása.
Egy érdekes felmérés tanulságait is megosztja az olvasókkal a szerző, melyet az anyanyelvvel és az idegen nyelvekkel kapcsolatos kérdések megválaszolásából szűrtek le. Végül összefoglalta a teendőket, amelyek a nyelvmentéshez, ezzel együtt a nemzetmentéshez szükségesek. Ezért is érdemes megszerezni és elolvasni a könyvet, hogy Pusztay János útmutatásával tudatosan készülhessünk nyelvünk és nemzetünk megmentésére.
Borítókép: Pusztay János nyelvész (Fotó: Garas Kálmán)
