Berettyán Nándor: Új közönségréteget szeretnénk megszólítani

„A Karinthy Színház 41. évadában járunk. A teátrum alapítója, Karinthy Márton öröksége rendkívül fontos, ő nem pótolható, különleges és egyedi volt, tiszteletben tartjuk, amit alkotott" – fogalmazott a teátrum művészeti vezetője, Berettyán Nándor.

Magyar Nemzet
Forrás: Origo.hu2022. 10. 29. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A színház igazgatójával, Olt Tamással úgy gondoltuk, szólítsunk meg új közönségréteget – árulta el az Origónak Berettyán Nándor, majd hozzáfűzte: 

Karinthy Márton alapvetően polgári, szórakoztató színházat hozott létre, ám most úgy érzi, ezek a kifejezések kicsit kiüresedtek.

– Olyan előadásokat kell létrehozni, hogy az emberek újra kíváncsian jöjjenek el a színházba. 

Ne várjuk, hogy magától kialakul a polgárság azután, hogy a szocializmus idején negyven évig üldözték, pusztították ezt a társadalmi réteget 

– sorolta érveit a művészeti vezető, megjegyezve: meg kell teremteni a lehetőséget újszerű előadásokkal, amire kíváncsi lehet a néző. A szórakoztató színház széles körű lehet: a bulvártól Shakespeare-ig tart.

– A szarvaskirály című komédia a nyári gyulai bemutató után szeptember 24-én debütált a Karinthyban, és óriási öröm, hogy nagy sikere volt az előadásnak – szólt első premierjükről Berettyán Nándor, aki az előadásról elmondta: rengeteg esztétika van benne az improvizatív formától egészen a koreografált commedia dell’artéig, megjelennek benne már-már pszichológiai mélységű, véres jelenetek, de a buja világ is.

A második bemutató hatalmas mérföldkőnek számít a Karinthy Színház történelmében. 

A világhírű Valére Novarina francia drámaíró és rendező október 8-án mutatta be az Imigyen szóla Louis de Funes című darabját. Mészáros Tibor színművész utánozhatatlan zsenialitással és humorral kelti életre a virtuóz monodrámát, amely a nyelv egyediségét, különleges mivoltát is a néző elé tárja – dicsérte a közelmúltben lezajlott premiert a művészeti vezető. Bevallotta: a bemutató után azt mondta minden színésznek, hogy 

meg kellene nézniük a produkciót, mielőtt színpadra lépnek.

– Mindenféle színház létezik a világon: prózai, zenés, rendezői, művész vagy szórakoztató. De olyan színház még soha nem volt, ahol ne a színész lépett volna ki a színpadra – szólt a színművészetről Berettyán Nándor, kifejtve: teljesen mindegy, aznap este milyen lelkiállapotban van, akkor is játszik, ráadásul úgy, hogy a néző ne vegye észre, ha éppen valami traumán megy keresztül.

 

– A néző a színészhez kötődik – szögezte le a Karinthy Színház művészeti vezetője. 

A színészek nevét ismeri, vannak kedvencek, akikért bemegy a színházba. 

A közönség nagyobb részét a színészek játéka fogja meg, és amikor hazafelé mennek, azon gondolkodnak, milyen jó volt az előadás, micsoda színészi játékot láttak.

Borítókép: Berettyán Nándor (Fotó: Polyák Attila/Origó)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.