– Népzenei, néptáncos kultúránk továbbgondolásra is alkalmas. Az etnojazz, az improvizatív világzene és a népdalokat feldolgozó elektronikus zene vajon tudja-e úgy közvetíteni a népdalokban megfogalmazott életérzéseket, hogy az betöltse eredeti funkcióját?
– Szerintem az autentikus vonalat semmilyen kísérlet nem tudja továbbvinni, hiszen az a közösségi ízlést szolgáló, gondosan kiérlelt zene. Ha a hagyományos falusi zenével intenzíven foglalkozol, akkor a gyűjtéseken megtalálod ennek a zenének a csúcsteljesítményeit, melyeket megismerve felismered azt is, hogy ezekhez felzárkózni nem könnyű. A táncházakban hallható zenékre ezért én nem a népzene, hanem a táncházi zene kifejezést használom szívesebben. Véleményem szerint tehát nem lehet a legjobb falusi zenészek generációkon át öröklődő és fejlődő zenéjét meghaladni. Ettől még megvan létjogosultsága a különböző zenei műfajok vegyítésének, ha ezt felelősséggel és elmélyült tudással a hátad mögött teszed. Dresch Mihály etnojazz muzsikája kiváló példa erre. Ő jazz tanszakot végzett, de pontosan ismeri a népzenét, személyesen ismert jó néhány kiváló falusi muzsikust, mélységesen tiszteli a tudásukat. Abból építette fel saját művészetét, hogy egyedi módon ötvözi az amerikai jazzt és a magyar népzenét, ráadásul zseniálisan. Ugyanez igaz Borbély Mihályra. A rendkívül népszerű Csík zenekar zenészeinél tudatos választás a könnyű- és népzenei tudásuk vegyítése, amivel óriási rajongótáborra tettek szert. Tudatosak abban is, ahogyan elválasztják az autentikus és könnyűzenei, világzenei vonalat. A felsorolt példákban a siker az előadók személyiségéből, habitusából, zenei ízléséből adódik. Tehát a népzene továbbgondolására jó irány, ha belső késztetésből valósul meg a megfelelő alkotótársak megtalálásával, és azzal, hogy a vegyítendő stílusok mindegyikében otthonosan kell tudni mozogni.
– A nyár végi martonvásári Trilla fesztiválon is láttuk, hogy a népzene és világzene tömegeket tud mozgatni. Hogyan lehetne a közönség nemcsak hallgató, hanem hétköznapokban muzsikáló közösség?
– A saját példámat tudom elmondani. Ha egy jó közösségnek vagy a tagja, akkor idővel képes vagy felszabadulni benne. Egy ilyen támogató közegben sokkal bátrabb vagy akár egy hangszert megszólaltatni, akár közösen énekelni.
Ezt a fajta feloldódást a hagyományos falusi közösség segítette, ám ezek felbomlásával, a hagyományos élet kulturális fogódzóinak hiányában az ember szégyenlőssé, gátlásossá válik. Azért is rendkívül fontos és sikeres közösségformáló erő a táncház, mert képes átemelni a hagyományból azokat az elemeket, amelyek egy megváltozott világban is jól működnek.
Fiatalkoromban, a 80-as évek elején a népzene és a néptánc még cikinek számított, aminek az akkor még általános tájékozatlanság volt az elsődleges oka. Ez teljesen megváltozott, hiszen mára mindenki tudja, mi a táncház és a táncházmozgalom, amely rengeteg embert vonz itthon, a határon túli magyar területeken és a szórvány magyarság körében egyaránt. Egy jól működő közösség életében kulcsfontosságú elem az értékközösség.
– A martonvásári Trilla, a népdal alternatív fesztiválja szervezőjeként is jól ismeri a nemzetközi folk szakmát. A nemzetközi jó gyakorlatokat át tudjuk-e venni?
– Büszkék lehetünk a gyakorlati népzenélés terén elért eredményeinkre, de érdemes tudni, hogy más országokban is létezik a hagyományos zene oktatása, sok esetben egyetemi szinten is. Egyrészt azért indítottuk el a Lajta László Nemzetközi Népzenei Konferenciát a Trilla fesztivál részeként, hogy a zenefolkloristák megoszthassák egymással a legújabb tudományos eredményeiket, másrészt pedig azért, hogy a hagyományos zene különböző gyakorlati oktatási módszereiről képet kapjunk. 2023-ban már a Hagyományok Háza ad otthont a konferenciának, ami garancia arra, hogy komoly nemzetközi eseménnyé nője ki magát a következő években. Szeretnénk, ha a külföldi felsőfokú hagyományos zeneoktatási intézményekkel összefogva elindulna egy nemzetközi tradicionális zenei fesztivál Magyarországon. Ez olyan új színt jelent majd a hazai fesztiváléletben, ami a külföldi közönséget is vonzani fogja.
Borítókép: Liber Endre (Fotó: Teknős Miklós)
