Mi kell ahhoz, hogy valaki kultuszfigurává nője ki magát? Ez a 2020-as évek kontextusában válik még érdekesebbé.

Milyen áldozatokkal jár, ha valaki kultuszfigura? Ez a szerző egyéni énje, a magánélet összefüggésében fontos.

Nemrégiben fejeztem be Prágai Tamás József Attila-díjas szerző, szerkesztő, irodalomtörténész jegyzetfüzetének feldolgozását. Prágai Tamás halála után is kultuszfigura maradt, mutatja ezt az izgatott várakozás, mely a jegyzetfüzetének nyilvánosságra kerülését övezi. A betegsége végstádiumában papírra vetett néhány oldal alapján jól átgondolhatók a fenti kérdések.

A kultuszfigurává növekedés alapfeltétele a karizmatikus egyéniség, mely a személyiség akadályozó hordalékainak eltakarításával érhető el, önfejlesztéssel. Prágai jegyzetfüzetéből kiderül, hogy az önfejlesztéshez a magyar paraszti kultúra szakrális elemeit és a gnosztikus kereszténység lelki gyakorlatait használta.

Hasznos, ha a kultuszfigura reneszánsz alkat. Prágai professzionális szinten művelte az irodalomkritikus, író, költő, fordító, e-learning-fejlesztő szakmát, jártas volt a vallásfilozófiában, a népi építészetben, a borászatban és a gazdálkodásban, így tőle sokféle szellemi táplálékot kaphattak az emberek. Jellemezte a reneszánsz értelemben vett énközpontúság az önfejlesztéssel összefüggésben, és a hírnévvágy.

Mindezt a tudás megosztásának vágya kísérte. A kórházban is azzal a céllal jegyzetelt, hogy belátásait eljuttassa majd az emberekhez, miközben még a nővéreknek is segített az angoltanulásban.

A kultuszfigura érdeklődik a közösséget alkotó egyének iránt, a közösséget nem csak rajongó tömegnek éli meg.

A kultuszfigurává válás feltétele az is, hogy az illető elkötelezett legyen a kiküzdött és szilárd értékrend mellett, akár olyan radikálisan, ahogy Prágai írt erről: „A túl sok „cselekvés, aktivitás” mélyén átgondolatlan hiúság van. Egyértelmű következtetés: a világi célok jelentős részét le kell csökkenteni, helyes értékrendet kell felállítani. Elsődleges cél az Úrhoz való személyes út megtalálása, megfelelő imarend, meditáció kialakítása, a szív (a tudat) megtisztítása. A bűnhöz a tudatlanság vezet. (Mert nem ismerjük fel a szív tetteit.) A szív helyes tetteit Krisztus szeretetéhez kell mérni. Végső soron csak azt szabad tenni, amit szeretetben teszünk: a munkavégzéstől az emberi kapcsolatok rendezésén keresztül a villa felemeléséig, ahogy a falatot szánkhoz vesszük.”

A fenti dinamikák pedig adjanak olyan belső hajtóerőt, mely elsöpri az áldozatvállalás kínját. Hiszen áldozatot jelent az, hogy az írásművészetre, családra kevés idő marad.

A vátesz szerepéből kifejlődött kultuszfigura-szerep rokonságot mutat a szerző mai, celeb helyzetével, hangsúlyeltolódással. A mai szerző kénytelen tudatosan építeni a kultuszát, kénytelen a saját menedzsere, PR-osa és a többi lenni. Nincs ez így jól, és ez olyan példából is látszik, ahol a teljesítmény nélküli hírnév hozta meg az alkotáskényszert a szerző számára.

Fontos belátást nyerünk a vátesztől az írócelebig vezető úton. Azt, hogy közösségteremtő, embereket összefogó szerzőkre szükség van, és már csak e szerepe miatt sem válik soha elavulttá az irodalom. Áldásos volna, ha a közösség a szerzőtől nyert lelki haszonból valamit vissza is juttatna, például teremtene olyan lehetőségeket, melyek a szerző válláról levennék azokat a feladatokat, melyek elveszik az időt és életerőt az írástól, és az egyéniség csillogásától. Így talán tovább világítana a közösségnek a szerző.