Zsille Gábor verseskötetének borítóján, mely a Magyar Napló Kiadó gondozásában Tranzit Felvidék címmel jelent meg, boltíves kapu látható, ami harmonizál a tranzit szóval, mely átmenetet, átmenő forgalmat jelent. A borítóra Zsille Gábor saját fényképe került, melyet Nyitrán készített egy romos állapotú várról. Az elvadult parkos várdombon egy kőkapu áll, melybe a szocreál időkben beépítettek egy vaskeretet, erre krétával valaki felírta: „Lépjetek be!” Ez a felirat azért tetszett meg a szerzőnek, mert arra utal, hogy ha átlépünk, ugyanoda érkezünk. Hiszen a kapu egyik oldalán és a túloldalon pontosan ugyanaz az elvadult, gazos terület fekszik! Az életünk is hasonló, megpróbálunk elmenekülni valahová egyik helyről a másikra, de nem tudunk, hiszen oda is csak saját magunkat visszük, ott is csak saját magunkat találjuk. Az egyházi értelmezés szerint pedig – mutatott rá Zsille – a transitus a halált jelenti, Szent Ferenc halálának ünnepnapját is nevezik transitusnak. Hozzátette:
Egy költőnek munkaköri kötelessége az elmúlással is foglalkozni. […] Szerintem egy ötven fölötti embernek úgy tanácsos élnie, hogy bármelyik nap lehet az utolsó, és mindig legyünk készen a jóra és az elmúlásra is.
Figyelemre méltó, ahogy Zsille értelmezésében a halálra való készség az örömre való hajlandósággal együtt merül fel. Erre rímel a kötetnek az a jellegzetessége, hogy bár a transitus a halált jelenti, a versek élményekkel teli utazásokat örökítenek meg, és a kötet akár irodalmi útikönyvként is használható.
A Tranzit Felvidékben tehát a játékosság legyőzi a halált. Ráadásul a költő számára kiemelten fontos az utazás, mely megtermékenyíti az alkotást, és nyitottságot biztosít. „A kis utak nagy eszméket szülnek” – tartja egy francia szellemesség. A Tranzit Felvidék a Budapest és Lengyelország közötti ingázásból született.
Zsille a verseket négy ciklusba rendezte, mert a körülbelül félszáz átutazása során négy fő útvonal bontakozott ki, például a Budapest–Krakkó, vagy Kelet-Lengyelország útvonal más tájakat érint, utóbbiba Miskolc–Kassa felől érdemes indulni.
A kötet egyik versében Zsille eljátszik a gondolattal, mi lett volna, ha a mai Szlovákia területén kell felnőnie. Prózában, beszélgetésben ezt így összegezte:
Egészen más ember lennék, egészen más sorssal. Nem biztos, hogy költő lennék, nem biztos, hogy magyarul beszélnék.
A kötetben találunk családtörténeti, történelmi, műemléki, természeti vonulatot és szerelmi szálat is. Zsille családtörténeti kutatást is végzett a könyvhöz, melynek során kiderült, hogy a felmenői Nemeskajal faluban éltek már 1600-ban. Trianon után a lakosságcsere keretében nagyszüleit és dédszüleit marhavagonba zárva szállították át Miskolra, így édesapja már Miskolcon született.
A kötet útikalauz jellege kapcsán Zsille Gábor elmondta, konkrét adatok is nyerhetők belőle, mit is érdemes megnézni az adott településen. „Nekem fontos, hogy ha olyan városban járok, ahol jeles ember élt, akkor felkeressem a sírhelyét vagy szobrát, és megérintsem” – tette hozzá a szerző. Ilyen mágikus kisugárzású emlékmű Komáromban Jókai bronzszobra.
Fontosak nekem ezek a gesztusok, szeretem megbecsülni az elődöket, közel tudni magamhoz a számomra fontos alkotókat.
A műsorban szó esik még a műfordítóként is dolgozó szerző lengyelországi kötődéséről, valamint kerékpározó szenvedélyéről.
„Megszállott biciklista vagyok, szeretek felfedezni olyan falvakat, melyeknek azelőtt a létéről sem tudtam. Ezt folyamatosan csinálom, szeretem a spontán, előre meg nem tervezett utazásokat, és ezekből versek lesznek” – összegezte alkotómódszerét Zsille Gábor.
Az adás február 5-én a Karc FM-en hallgatható meg, majd azt követően az archívum/podcastok menüpont alatt található.
Borítókép: Zsille Gábor (Fotó: Földházi Árpád)
