Fehér György filmje a mai Svenkben

A ma este 22.50-kor kezdődő Svenk című műsorban többek között Fazekas Eszter, az NFI filmfelújítási menedzsere is nyilatkozik, hiszen nemrég felújították a Szürkület című Fehér György-alkotást, ami most újra nemzetközi közönség előtt fog bemutatkozni.

Magyar Nemzet
2023. 02. 18. 16:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ez egy rendkívül radikális film, ami mindig is megosztotta a nézőket – mondja Fehér György kultikus filmjéről, a Szürkületről Fazekas Eszter, a Nemzeti Filmintézet filmfelújítási menedzsere. 

Fehér György filmjét 1990-ben mutatták be (Fotó: NFI)

Az 1990-ben bemutatott mozgófilm számos fesztiválon előkelő helyen szerepelt. A film minden képkockája a bűn lényegéről szól. 

A Szürkület az első nagyjátékfilmje volt Fehér Györgynek, amit már ötvenéves korában csinált

 – magyarázza Fazekas Eszter.

 „Egy borotvával megölt lány holttestéhez riasztják a rendőrséget. A ritkán lakott, erdős vidéken ez már a harmadik ilyen eset. Nem látjuk a gyilkosságot, nem látjuk a gyilkost, csak a vigasztalanul szürke táj fölött vonuló sötét felhőket” – olvasható az NFI oldalán a történet kivonata.  

A megosztó alkotást pedig nemrég felújította a Filmintézet, amihez az egykori operatőrt is segítségül hívták, így sikerült rekonstruálni az eredetileg elképzelt filmvilágot. 

A szakemberek már régóta szerettél volna, hogy a Szürkület külföldön is újra a közönség elé kerüljön. 

 Erre pedig kitűnő alkalom a Berlinale Classics programsorozat. – Ahhoz képest, hogy ez egy remekmű, egy eléggé elfelejtett értéke. Egy nagy öröm, hogy most bekerül a világ vérkeringésébe is. 

 

 

A Svenk című műsor 22.50-kor kezdődik a Hír TV-n.

 

 

Borítókép: Szürkület – részlet (Fotó: NFI)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.