Koltay Gábor lapunknak elmondta, mi ennek a programnak a célja. Mint mondta, sokan kísérik figyelemmel azokat a növényeket, amelyek huzamos időn keresztül képesek elviselni a vízhiányt, köztük az Aggteleki karszt területén élő pozsgásokat. Egyesek gyűjtik, mások felkeresik a botanikus kertekben, és vannak, akik eredeti élőhelyükön kutatják fel ezeket a növényeket. A természetvédelem egyre szigorúbb törvényekkel próbálja megakadályozni, hogy e veszélyeztetett, a kihalás szélére sodródott, ritka fajok az oktalan, mohó gyűjtőszenvedély áldozatai legyenek. A rendezvény elsődleges célja az agrármérnök elmondása szerint az, hogy tájékoztassa az érdeklődőket erről a témakörről, és előadások segítségével útbaigazítást adjon. A június végi rendezvényen, a kaktusz- és pozsgáskiállításon közvetlen közelről csodálhatják meg amatőr gyűjtemények legszebb példányait a látogatók. A párhuzamosan megrendezett vásár segítségével pedig bővíthetik a gyűjteményüket az érdeklődők. Kiírtak egy pályázatot, amelyre olyan képzőművészeti alkotásokat várnak június elsejéig, amelyek ihletői a sivatagokban, vízhiányos területeken élő növények. A pályaművek a fotóművészet kivételével bármelyik művészeti ágban készülhetnek. A beküldött alkotásokat szakértő zsűri bírálja el, amelynek elnöke Borbély László festőművész. A tárlat látogatói is részt vehetnek a zsűrizésben, szavazataik alapján közönségdíjast is hirdetnek.
Borítókép: Színes programokkal várják a látogatókat Aggteleken (Fotó: Koltay Gábor)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!