Egy idős nyomozó képtelen feltárni egy gyermekgyilkossági ügyet és lassan belebolondul

Talán példa nélküli, hogy egy regényt alig tíz év leforgása alatt Magyarországon és Amerikában is filmre adaptáljanak: Friedrich Dürrenmatt Az ígéret című regényéből 1990-ben Fehér György készített apokaliptikus víziót, majd Senn Penn rendezésében, Jack Nicholson főszereplésével egy kőkemény krimiben is feldolgozták a nyomasztó történetet. A Szürkület megtekinthető a Filmio kínálatában, Az ígéret megszállotja pedig a Netflixen érhető el.

Szürkület Fotó: Filmio

A Szürkületet már csak a története miatt is könnyű beletuszkolni a krimi kategóriájába, de jól érezhetően egy szerzői filmről van szó. És aligha lehetne letagadni azt, hogy konzulensként Tarr Béla is közreműködött: utóbbi nem sokkal korábban készítette el a Kárhozatot, amely éles váltást jelentett a pályájában, és megtalálta vele a rá jellemző formanyelvet – míg a korábbi olyan fikciós dokumentumfilmjei és szociodrámái, mint a Családi tűzfészek vagy az Őszi almanach cselekmény- és párbeszédközpontúan tártak fel társadalmi problémákat, addig a kilencvenes évekhez közeledve a határozott történetvezetés már kevésbé érdekelte, ehelyett szinte külső szemlélőként, szociografikus megfigyelőként tárta fel a szereplői tág életterét, rendkívül lassan és részletgazdag képet alkotva a tárgyalt közegéről, meglátva a külön mikrosztorit egy-egy használati tárgyban, egy poros útban vagy egy öreg fában. Ez a látszólagos fókuszálatlanság jellemzi a Szürkületet is, a kamera, mintha maga is egy mellékszereplő lenne, nem minden esetben követi a cselekményt – előfordul, hogy amikor a rendőrök kiszállnak az autóból, az operatőr bent marad a kocsiban és onnan pásztázza a tájat, amikor pedig a nyomozó közli az áldozat családjával a tragédiát, illedelmesen nem lép be a házba, csak az ablakon belesve követi az eseményeket. Ezáltal a Szürkület a műfaji krimik felé emelkedik és egy rendkívül szubjektív és hipnotikus élménnyé válik.

Fotó: Mokép

Koránt sem ez volt első alkalom, hogy Fehér György nemzetközi irodalmi alapanyagból dolgozott, korábban mások mellett Molière vagy Shakespeare műveit is adaptálta televízióra, de a Szürkület az első mozifilmje és mint ilyen, egy egyedi személettel és látásmóddal bíró rendező bemutatkozása, akinek tragikusan korán véget is ért a pályája. Ezt követően még egy munkáját tűzték nagyvászonra, a Szenvedélyt, amely szintén egy nyugati könyv, jelesül James M. Cain A postás mindig kétszer csenget című regényének a harmincas évek Magyarországára áthelyezett verziója – utóbbiban egyébként ugyancsak Derzsi János játssza a főszerepet, de Haumann Péter is feltűnik benne, illetve Tarr Béla ebben is közreműködött, ezúttal társíróként. Az 1998-as bemutatót követően a televízió számára készített még kisebb produkciókat, majd 2002-ben mindössze hatvanhárom évesen meghalt.

Azt nem tudni, hogy vajon látta-e még a halála előtt Magyarországon csupán három hónappal bemutatott Az ígéret megszállottját, amely szintén Dürrenmatt kisregényének adaptációja és a Szürkülethez hasonlóan egy méltatlanul keveset emlegetett darab.

Az ígéret megszállottja. Fotó: Best Hollywood

Sean Penn rendezései éppen olyanok, mint az általa megformált karakterek: szikárak, férfiasak és régimódiak, stílusában leginkább Clint Eastwood filmjeihez hasonlítanak. Nincs ez másként a 2001-es művében sem: a cselekmény ezúttal Amerika északi szegletében játszódik – a filmet Kanadában forgatták –, azonban Fehér Györggyel ellentétben nem vész el a tájban, hanem jóval cselekményközpontúbb és karakterközpontúbb, a Szürkület szűkszavú szereplőivel ellentétben itt jóval fókuszáltabban követhetjük végig, ahogy a nyugdíjaskorú rendőr megszállottsága fokozódik és egyre inkább megtébolyodik. A főszerepet Jack Nicholson játssza, aki pályájának egyik utolsó igazán emlékezetes alakítását nyújtja, és bár a olykor a ripacskodás határát súrolja, a heves gesztusai tökéletesen illeszkednek a józan eszét – átvitt értelemben és szó szerint is – egyre inkább elveszítő férfihoz.

Az ígéret megszállottja jóval brutálisabb film, mint a Szürkület, ez már az elején kiderül, amikor megmutatják a kislány vérbe fagyott holttestét, de szembetűnő annál a jelenetnél is, amikor a nyomozás elején ártatlanul elfogott balek – aki ezúttal egy kábítószerfüggő indián férfi Benicio Del Toro alakításában – a rendőrségen fejbe lövi magát.

Fehér György megközelítésével ellentétben ezt az adaptációt nem jellemzi világvége hangulat, sőt, talán éppen ellenkezőleg: az eset után a kisváros élete zajlik tovább, minta misem történt volna, miközben a nyomozó megreked az időben és belebetegszik az ügybe. 

A film lezárása azonban annak ellenére, hogy alig tér el a Szürkületétől, jóval gyomorba vágóbb, cinikusabb és nihilistább, lényegében az utolsó képsorok teszik fel a pontot i-re. Egészen addig egy lassan csordogáló, hangulatos krimivel van dolgunk, de a katartikus finálé elgázolja és az út szélén hagyja a nézőt.

Az ígéret megszállottja. Fotó: Best Hollywood

Az ígéret megszállottja nem szárnyalja túl a Szürkület művészi vízióját, az átlagos amerikai műfaji darabokat azonban messze felülmúlja, az amerikai filmgyártás hetvenes évekbeli bátor, kísérletező produkcióit idézi. Hollywoodnak azt az arcát, amely mára szinte teljesen eltűnt és nem jobb a helyzet már az ezredforduló környékén sem – nem véletlen, hogy Sean Penn ötletét mindegyik nagy stúdió visszautasította, végül alacsony költségvetésből, egy független stúdió segítésével készülhetett el csupán. És sajnálatosan a pénzembereknek anyagi értelemben igazuk lett, a közönség nem volt vevő a komor történetre sem Amerikában, sem máshol, a film világszinten is megbukott.

A Szürkület megtekinthető a Filmio kínálatában, Az ígéret megszállottja pedig a Netflixen érhető el. 

Borítókép: Szürkület (Fotó: Filmio)