– Ha te is egy vagy azok közül, akik szeretik a Pink Floydot, de utálják Roger politikáját, akkor húzás kifelé a bárba – ezzel kezdődött Roger Watersnek az MVM Dome-ban adott telt házas koncertje, a This Is Not A Drill (Ez nem gyakorlat) turné európai szakaszának budapesti állomása. Persze mindenki tudja, mit várhat a baloldaliságáról is híres rocklegendától, de mostanra nehéz elképzelni olyasvalakit, aki mindenben egyetért Waters politikájával: legutóbb ukránellenességével és oroszpártiságával keltett nagy felhördülést (a baloldalon egyik sem dívik ugyanis). A nagyobb probléma, hogy Waters egyszerre próbált meg exkluzív és inkluzív lenni a koncertjén: elmondása szerint The Bar című új szerzeménye épp arról szól, hogy nem kell mindenben egyetértenünk, csak kommunikáljunk és szeressük egymást. És ez csak egy az előadás ellentmondásaiból.
Roger Waters új turnéja sem maradt botrány nélkül
A Pink Floyddal való 1985-ös szakítása után szólóban alkotó Waters legutóbb öt éve járt Budapesten, és még 2020-ban akarta elindítani a This Is Not A Drill turnét, de akkor a koronavírus az útjába állt. Mindenhová így sem jutott el: épp április 21-én és 22-én lépett volna fel Krakkóban, de lefújták a koncertjeit, a németek pedig egyelőre csak próbálkoznak ugyanezzel, miután előbbieknél a Putyin melletti kiállás, utóbbiaknál pedig Waters régi Izrael-ellenessége korbácsolta fel a kedélyeket. Miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt is felszólalt az oroszok védelmében (Moszkva felkérésére), új mélypontra jutott Waters és a Pink Floyd-gitáros David Gilmour kapcsolata is: Gilmour újságíró-dalszövegíró felesége, Polly Samson mindennek is elmondta Waterst, a gitáros pedig egyetértett minden szóval. Ennyire talán még sosem volt forró a talaj Waters talpa alatt, de a húszezres befogadóképességű MVM Dome így is csordultig megtelt.
Ami a zenét illeti, az tökéletes volt. A szünettel két részre osztott, közel háromórás koncert a Comfortably Numb új, lecsupaszított verziójával kezdődött, ami egyben új fejezet is Waters és a Pink Floyd-tagok rivalizálásban is, mivel kimaradt belőle David Gilmour legendás gitárszólója. A dal alatt a csarnok közepén elhelyezett, négyágú színpadot még vetítővásznak fedték, amiken egy posztapokaliptikus város képei peregtek. Felhőkarcolók csontvázai, majd néma, mozdulatlan tömegek. Aztán a vásznak felemelkedtek, és érkeztek a Dark Side of the Moon, a Wish You Were Here, az Animals és a The Wall album nagy slágerei (Money, Wish You Were Here, Run Like Hell, Another Brick in the Wall és még sok más), valamint Waters szóló pályafutásának legjobbjai, amilyen a The Powers That Be, a The Bravery of Being Out of Range és az Is This the Life We Really Want?.
A közönséggel végig nagyon közvetlen Waters elmondása szerint a turnét félig zenei, félig mozgóképes élményként álmodta meg, még egy forgatókönyvet is írt hozzá (ilyenben egyébként már volt tapasztalata A fal című film alkalmával), de az ambiciózus projekt bevallása szerint nem működött, így aztán visszavett a színpad fölötti vásznakon pergő mozifilmből. De sajnos nem eleget. A fal című filmet idéző animációs betétek nem lennének rosszak, de számos dal alatt hol háborús horror, hol pedig didaktikus propaganda pergett a vásznakon. Rendőri brutalitás, amerikai elnökök mint háborús bűnösök (Reagantól Joe Bidenig mindenki), Irakban szórakozásból gyilkoló amerikai katonák, menjen a pokolba még a Római Birodalom is, emberi jogok, transzjogok, reproduktív jogok, satöbbi – pont így, felsorolásszerűen, mintha Waters valamiféle kötelességet akarna letudni. Sőt mintha ezt is a klipjeire és azok felirataira bízná, mert ő maga végig joviális a közönséggel: valaki bekiabált neki egy „Fuck you”-t már a koncert elején, amire - habár teljesen elengedni nem tudta, többször visszakanyarodott a beszóláshoz – végeredményben csak annyit reagált, hogy „I love you too!”. Orbán Viktortól is csak annyit kért, beszéljen már Bidennel és Putyinnal arról, hogy elég az atomfegyverekből.
Összességében nagyon furcsa élmény egyszerre hallani ezt az éteri zenét és látni ezt a nyomasztást, ezt a klisécunamit a vásznakon. Azt most hagyjuk is, mennyire visszás a woke egy dúsgazdag, 79 éves angol úriembertől, méregdrága és elképesztően látványos koncerten, amin óriási felfújható bárány és disznó repül a közönség feje felett. Még ha rá is hagyjuk Watersre a politikáját, akkor is olyan volt ez a koncert, mint egy feliratos film: amíg a feliratot olvasod, lemaradsz az alakításokról és a látványról. Megoszlik a figyelem, Waters sokat markol és keveset fog. A fül el van kényeztetve, a szem viszont jobb csukva. Ezt konkrétan kipróbáltam egy-egy perc erejéig, így volt a legjobb. Mintha Waters a Pink Floyd egykori szövegírójaként és szellemi vezéreként különféle látványosságokkal és „üzenetekkel” próbálna túltenni magán a Pink Floydon, ha már a zenében nem sikerül. Furcsa ennyire jó zenét hallani valakitől, aki ennyire másban akar jó lenni.
Borítókép: Roger Waters Budapesten az MVM Dome-ban (Fotó: Havran Zoltán)
