Sugárzó lány, máskor fenevad

– A háború kitörésének napján a Tótékat játszottuk Tiszakécskén, a háborús alapélményből fogant mű ott és akkor hirtelen valósággá lett körülöttünk, megfagyott a levegő – mondta lapunknak Polyák Anita színészhallgató, Vidnyánszky Attila osztályának tagja. Noha még csak harmadéves a kárpátaljai születésű, sugárzó tehetségű művész, már több arcát is megismerhette a közönség. Három szerepet játszik párhuzamosan a Nemzeti Színházban és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban, és azt mondja, megtalálta az útját. A Tóték a Pécsi Harmadik Színházban kétszer lesz látható jövő héten, a 10. Színházi Olimpia előadásaként.

20230511 Polyák Anita színész Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

A naiv kislány, Ágika szerepében Trill Zsolt, az Őrnagy mellett. Fotó: Nemzeti Színház/Eöri-Szabó Zsolt 

Biztattak, hogy magamból dolgozzak, ne legyenek megfelelési félelmeim. Emberi és szakmai segítséget kaptam, egyúttal baráti kapcsolatba is kerültem velük. Sőt kicsit anya-lánya viszony alakult ki Szűcs Nellivel, akivel teljesen egymásra találtunk. Ő nekem példaképem, de a habitusunk és a gondolkodásunk is sokban hasonlít. Már a Bakkhánsnőkben, Theodórosz Terzopulosz rendezésében is együtt dolgoztunk tavaly, nagyon sokat tanultam tőle. Ősztől egy darabban megint együtt játszunk majd, de erről még nem beszélhetek. 

– Terzopulosz teljesen új színházi látásmódot hozott. Úgy tűnik, hogy ez a színésznek és a nézőnek is egészen különleges beavatási folyamat. Hogy élted meg a közös munkát, mit tanultál tőle?

– Az egész osztály benne volt a darabban tavaly. Olyan üzenetet kaptam tőle, ami emberileg és a színjátszásban is nagyon fontos, mégpedig azt, hogy állati ösztönök vannak bennünk és azok mozgatnak alapvető dolgokat. Mindent meg lehet találni magunkban, csak mélyre kell ásni: a gyilkos ösztön éppen úgy, mint a szerelem vagy az anyai ösztön. Kilenc hétig dolgoztunk vele együtt azon, hogy ezeket megtaláljuk magunkban és felszabadítsuk. Nagyon nehéz volt fizikálisan és lelkileg egyaránt. A végére tényleg azt éreztük, hogy a mozdulatok szinte automatikussá váltak, és pszichésen jöttek fel olyan dolgok, amin magam is meglepődtem, hogy bennem vannak. Minden megvan bennünk, csak mindig mást részesítünk előnyben.

– Hol jártatok eddig a Tótékkal, és milyenek a visszajelzések?
– Rengeteg helyen, Kolozsvártól kezdve Pécsett, nagyon sok kisebb településen, de fesztiválokon is. Sok és pozitív visszajelzés érkezik. Az osztrák határ közelében egy kistelepülésen Pinkamindszenten, ahova heti kétszer jár a kenyeres kocsi, 35-40 nézőnk volt. Annyira jött velünk a néző, úgy figyeltek minket, hogy elementáris élmény volt nekünk az egész előadás!

A közel húszéves előadás határainkon innen és túlra is utazik  Fotó: Eöri Szabó Zsolt 

– Csupa nő játssza Gogol a Háztűznéző című előadását, amit Beregszászon mutattak be, melyben Agafja Tyihonovna szerepében vagy látható. Miért döntött így a rendező, hogy nők játsszák a darabot? 
– Azért született meg ez az előadás, hogy otthon, Beregszászban ezekben a különösen nehéz időkben tudjunk valamit nyújtani az embereknek. Olyan nehéz idők vannak most, annyi gond van az emberek vállán, lelkén, hogy valami felszabadítót szerettünk volna adni nekik. A nők szabadon járhatnak át a határon, és ezért fontos, hogy nők alakítsák a férfiakat is. Most voltam először a beregszászi színpadon, és az a szeretet és odaadás, áhítat, amit az otthoniak árasztanak, egyszerűen semmihez nem fogható. Hidegrázás-élmény az egész! Amikor a háború kitört, akkor épp a Tótékat játszottuk Tiszakécskén, és az tényleg olyan élmény volt, hogy megfagyott a levegő. Senki nem tudta, hogy mi lesz, mindenki tele volt félelemmel. Megállt a levegő, hiszen a Tóték a háborús alapélményből született, és hirtelen ott, akkor valósággá lett körülöttünk.

– Ősztől a Nemzetibe is eljön a Háztűznéző?
– A tervek szerint elhozzuk ide, nagyon fogja élvezni a budapesti közönség!

„A Jóisten nem engedte, hogy letérjek az utamról.” Fotó: Mirkó István

– Miért érzed magadhoz közel Tyihonovnát, az eddigi alakításaid közül talán őt a leginkább? 
– Tóték Ágikája kis naiv lány, most történnek meg vele az élet nagy dolgai, míg amazon természetű Márta A helység kalapácsából már mindenen túl van. Tyihonovna abban a korban van, ami most a legközelebb áll hozzám: egyszerre vágyik a házasságra, de tart is tőle. Ráadásul ez az első olyan előadás, amiben az első perctől jelen vagyok, együtt építettük. Talán ezért a szívem csücske. Ez a lány nagyon keresi magát, és bár én már úgy érzem, megtaláltam magamat, úton vagyok, de Tyihonovna azért áll annyira hozzám közel, mert pontosan tudom, milyen az útkeresés, milyen a gyámoltalanság. Erős személyiség, nagyon ártatlan és bájos külsőbe bújtatva. 

Tyihonovna kettőssége hasonlít rá. Forrás: Kárpáti Igaz Szó

Azt érzem benne, hogy azt kell játszania, hogy ő törékeny, bájos lány, de mégis nagyon sok erőteljes dolgot hordoz magában. Abban a pillanatban, amikor őt valaki megbántaná, ez kifakad belőle. Ezért szeretem nagyon játszani, mert rengeteg váltás van benne. Egyik percben kedves, bájos teremtés, a másikban egy fenevad.

– Eldőlt már benned, hogy Beregszász vagy Budapest? 

Hiszek benne, hogy nem zárja ki egymást a két út. Holnap hajnalban például vonatra szállok, mert otthon előadásom lesz, de már este jövök is vissza. A beregszászi színház a második családom, amelyre számíthatok. Alig várom, hogy a Tótékat vagy A helység kalapácsát hazavigyük. Szükségem van a színekre és a sok ingerre, kell a mozgás ehhez. Egyetemistaként egyébként is állandó pörgésben vagyunk.

– Hogy hatott a szűk családodra a háború? 
– Édesapám nagyon erős ember, aki az utolsó pillanatig otthon akart maradni. Az otthonunkat ők a két kezükkel építették fel, és egyszer már elmosta az árvíz, most pedig a háború. Az utolsó pillanatban jöttek át, mi nagyon sokat könyörögtünk, hogy jöjjenek. Nagyon nehéz volt őket otthonról elrángatni. Soha nem láttam még ilyen megtörtnek édesapámat, akiről azt hittem, hogy a legerősebb ember a világon, és bármire képes. Depresszív, kedvtelen, nem leli a helyét a világban. Nógrád vármegyében laknak, és a legnehezebb az, hogy nem látjuk a végét az egésznek

– Gondolom, közben pedig nagyon büszke, hogy a lánya ennyire sikeres.
– Mindenben támogatnak,nagyon büszkék. Édesapám márciusban látta a Tótékat, és azt mondta: most már érti, hogy mi ez nekem. Az olyan  mondataimnál pedig, mint: „Az én apukámnak nincs párja a világon!”, könnyezni kezdett a nézőtéren.

– Eszenyi Enikővel egy workshopon vettél részt Csengeren. Mit adott neked?
– Tíznapos intenzív kurzus volt, elsőéves voltam, akkor ismerkedtem meg Eszenyi Enikővel. A Sirállyal és Visky András A test történetei című darabjával foglalkoztam. Komoly munkafolyamat volt: nagyon érezte, hogy belőlem miként tudja kihozni a legtöbbet. Az volt jó az én szerepemben, hogy sokféle volt, éles váltásokkal, a drámai oldalamat is kihozta. Bevallom, hogy félek, hogy ne legyek bekategorizálva.

– A színházi olimpián végig jelen vagy? Mi ragadott meg eddig?
– Tavaly a Misericordia olasz koprodukció bármelyik női szerepe igazi vágyott szerep volna nekem! Idén a mexikói Emiliano Zapata asszonyai, a Mexikói Nemzeti Színház előadása nagyon megfogott. Fontos ez a női téma, a női érvényesülés. Ezek a nők olyan hőfokon égtek, hogy arra gondoltam, ha egy serpenyő lett volna a színpadon, és odadobtunk volna egy tojást, biztosan megsült volna. A Terzopulosz rendezte Nóra mellett nekem ez volt a csúcs eddig. Annyira át akarták adni, oly erősen képviseltek valamit, hogy tolmács nélkül is megértettem volna az üzenetét. Számtalan inger ér itt bennünket. Újra és újra rácsodálkozom, hogy mennyi színpadi nyelven lehet közölni, és mennyi arca van a színháznak. 

Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE! 

Borítókép: Polyák Anita (Fotó: Mirkó István)