– Az Üzenet határtalanul című, Trianon ihletettségű versedet előadásodban hallgatva azon gondolkoztam: honnan van egy huszonéves lányban ilyen mély megéltség a magyarság történelmi tragédiájával kapcsolatban?
– Ez egy nagyon fájó pont nekünk, kárpátaljaiaknak, és leginkább azok érzik, akik ott maradtak vagy akiknek a családja szétszakadt. Mindig egy kicsit érettebb voltam a korosztályomnál, ennélfogva nagyon is érdekelt a múltunk, a történelmünk, a hovatartozásunk. Erős bennem a honvágy, mindenhonnan hazavágyom, mert az anyaföldből sugárzó energia nekem sokat jelent. Nagyszüleim sokat meséltek arról, amiket átéltek, és én ezeket megőriztem. Amikor a verseket írtam, akkor a hallott történeteket próbáltam összegyúrni bennük. Mivel sokat foglalkoztam ezeknek a történeteknek az összegyűjtésével, kicsit olyan volt, mintha én is átéltem volna a trianoni tragédiát, annyira beleéltem magamat.

– A színház mellett a másik önkifejezési formád a költészet?
– A versírás is a hobbim a színészet mellett, de hosszú út vezetett el, amíg jelentkeztem az egyetemre. Egyszerre adtam be a budapesti és a kaposvári színművészetire, az előbbin elsőre kirostáltak. A Kaposvári Egyetemre pedig sikerült bejutnom.
– Nem szegte kedvedet a budapesti felvételi sikertelensége?
– Először kaptam meg az értesítést, hogy nem megyek tovább, és akkor egyből azt éreztem, hogy ez talán mégsem az én utam. Majd jött a kaposvári egyetem gratulációja azzal, hogy a második fordulóban találkozunk, akkor meg az a gondolat volt bennem, hogy ennyire szubjektív volna ez a szakma, hogy ilyen ellentétes vélemények születnek? Akkor melyik a jó ítélet? Örök tusa bennem, hogy jó-e amit csinálok, helyes úton járok-e. Nagyon fontos a hit az életemben, és azt érzem, hogy a Jóisten velem van, nem enged engem az útról letérni. Például a színházhoz vezető útról sem engedett eltántorodni.

– Egy keresztény embernek mennyire könnyű a kortárs színház olykor dekadens világát elfogadnia?
Én a szakmán belül nem találkoztam olyan feladattal, ami a hitemmel szembemenne. Szerintem az első adandó alkalommal, ha majd szembesülök ilyesmivel, meg fogom érteni, hogyan kell kezelni. Közben azt is gondolom, hogy olyan feladatok találnak meg, amiket bevonzok.
– Vidnyánszky Attila rendezésébe, a Tótékba belekerültél, Ágika szerepét játszod, egy összeszokott csapattal, akik közel húsz éve játsszák már együtt a darabot. Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Rácz József, Tóth László a partnereid. Milyen velük a munka?
– Tizennyolc éves előadásról van szó, amibe két nap alatt ugrottam be, és borzasztóan izgultam, mert rövid idő alatt kellett megtanulnom a szerepet. Közben olyan példaképekkel együtt dolgozni, mint Szűcs Nelli és Trill Zsolt. Egyszerre volt bennem megfelelési és bizonyítási vágy. Az, hogy Vidnyánszky Attila ilyen megtisztelő feladatot adott nekem, számomra kicsit egyet jelentett azzal, hogy ha ezt nem csinálom meg, akkor vége mindennek. Olyan segítőkészek voltak velem, olyan nagy szeretettel fogadtak, mintha velük lettem volna évek óta.