időjárás 17°C Malvin 2023. október 1.
logo

Ma egész nap Vagabond Korzó

Magyar Nemzet
2023.06.03. 13:30
Ma egész nap Vagabond Korzó

Immáron kilencedik alkalommal rendezik meg Dunaharasztiban a Vagabond Korzó összművészeti és gasztrokulturális fesztivált.

A helyi civilek kezdeményezéseként, nonprofit egyesületi háttérrel működő eseményhez szükséges kondíciókat évről évre vállalkozók, cégek, civilek és a helyi önkormányzat segítségével biztosítják a szervezők. Alapgondolatuk: ki kell vinni a művészeteket az utcákra, szeretnék összehozni, megismertetni az alkotást, az alkotót és a folyamatot a közönséggel. A rendezvény, akár az elmúlt esztendőkben, ezúttal is ingyenes. Az idei év mottója: Vissza a városba! – nemcsak a nemrégiben elhunyt legenda, Török Ádám legismertebb dalának címére utalva. Hiszen az elmúlt két évben a Duna-parton, a Sport Szigeten zajlottak az események, ez évben azonban ismét a város utcáira, tereire költöznek a programok. 

Kilenc helyszínen, mintegy 30 produkció lesz látható és hallható, fellép többek között a Besh o droM, a Long Story Short, a Biomadár, Badár Sándor, Szekeres András, Fekete Jenő, az Üllői Úti Fá:k, a Prosectura, Marlboro Man, a Stukker és a The Mojo.

A széles spektrumú zenei kínálat mellett családi programok, gasztrokulturális élmények várják a látogatókat. Délelőtt 11 órától breaktánc olimpiai selejtező, néptánc flashmob, kerítésgaléria, osonó fotók, valamint az ínyencek számára mini kraftfesztivál, pálinka- és borházak, ízletes harapnivalók teszik változatossá a felhozatalt.

Borítókép: Fekete Jenő (Forrás: Vagabond Korzó)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.