Veszprémben debütál a Hungarian Ballet Grand Prix

Június 26-án indul, június 29-én este pedig nagyszabású gálaműsorral ér véget az idén debütáló Hungarian Ballet Grand Prix, amelyre többek közt Japánból, Kínából, Tajvanról és az Amerikai Egyesült Államokból is érkeznek versenyzők. A Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa programsorozat részeként megvalósuló nemzetközi verseny zsűrijében a hazai és nemzetközi balettélet olyan kiválóságai kaptak helyet, mint Solymosi Tamás, Aradi Mária, Dózsa Imre, Leblanc Gergely, valamint Agnese Andersone, Tatiana Melnik, Mirzoyan Albert és Kateryna Kukhar.

Magyar Nemzet
2023. 06. 21. 21:30
Hungarian Ballet Grand Prix
Forrás: HybridArt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyancsak fontos szerepet játszik az elismert mesterek által tartott kurzusokon való részvétel, amely minden résztvevő számára hatalmas fejlődési lehetőséget biztosít – a Hungarian Ballet Grand Prix döntőjének első három napján éppen ezért a növendékek Tatiana Melnik, Agnese Andersone, Albert Mirzoyan, Viktoria Podolskaya, valamint Kateryna Kukhar és Solymosi Tamás balettóráin vehetnek részt.

Hungarian Ballet Grand Prix
A Hungarian Ballet Grand Prix versenyre a 7-18 éves balettnövendékek amatőr és profi kategóriában nevezhettek. Fotó: HybridArt

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a Veszprémbe érkező balettnövendékeknek a kikapcsolódásra és új baráti kapcsolatok kialakítására is lehetőségük nyíljon – hiszen ez a verseny nemcsak a szakmai fejlődésről, de a közösségteremtésről is szól

– mondta Steiner-Isky Annamária, a Hungarian Ballet Grand Prix főszervezője, a Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány kuratóriumának elnöke. 

A verseny döntőjét június 28-án, a díjátadó ceremóniát június 29-én rendezik meg. A legjobb táncosok a szakma nagyágyúinak elismerésén túl a Junior Grand Prix-t, valamint a Youth Grand Prix-t nyerhetik el – az előbbivel 1000, utóbbival 2000 euró pénzjutalom jár.

A Hungarian Ballet Grand Prix programja június 29-én az ActiCityben megrendezett nagyszabású gálaműsorral ér véget. A program 17 órakor Hampel Katalin divatbemutatójával kezdődik – ehhez DJ Bootsie szolgáltat zenei aláfestést, ugyanakkor fellép ifj. Sárközy Lajos is. Ezen az esten a legjobb eredményt elért táncosok mellett az Operaház balettművészei Hans van Manen/Astor Piazzola 5 tangó című egyfelvonásosát adják elő.

A Hungarian Ballet Grand Prix programjai a mesterkurzusokat kivéve nyilvánosan látogathatók.

 A versenyprogramra, a döntőre, valamint a június 29-ei gálaműsorra a rendezvény ideje alatt az ActiCityben lehet jegyet vásárolni.

Balettől a falmászásig

A Hungarian Ballet Grand Prix a Magyar Nemzeti Balettintézet és a Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány gondozásában, a Magyar Állami Operaház szakmai támogatásával idén első alkalommal a veszprémi ActiCityben, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat keretein belül valósul meg. A helyszín a veszprémi kulturális év legfontosabb, leglátványosabb kulturális fejlesztése, a májusban megnyílt ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ, melynek célja épp a Hungarian Ballet Grand Prix-hez hasonló események befogadása. A város tánccal, sporttal és mozgásművészetekkel foglalkozó egyesületeinek új otthonában a klasszikus balett mellett a jazzbalett, a néptánc, a hip-hop, a modern és kortárs tánc, a falmászás, a taekwondo, a légtánc és a jóga műfaja is évtizedekre szólóan talál új otthont a VEB 2023 EKF program fejlesztéseinek köszönhetően.

Borítókép: Balettnövendékek mérhetik össze tudásukat (Fotó: HybridArt)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.