A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagját, aki életének 96. évében, július 17-én hunyt el, a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti. Lator Lászlót a református egyház szertartása szerint búcsúztatták a Hóvirág úti ravatalozóban. Ferencz Győző József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke, egykori tanítvány búcsúbeszédében Lator Lászlót idézve azt mondta: „egész életemben szerencsém volt”.
Ferencz Győző szerint Lator László szerencsés volt, hogy nyugodt, a szellemiek iránt fogékony családba született, hogy „földközelben, Tiszasásváron töltötte gyerekkorát, bokrok alatt bogarászva”.
Szerencsés volt, mert túlélte a II. világháborút, a szovjet hadifogságot, az átszökést a határon. Makón jó kezekbe került, felvették az Eötvös-kollégiumba, majd miután kizárták, mégis elvégezhette az egyetemet – mondta Ferencz Győző, emlékeztetve arra, hogy Körmenden volt tanár, majd az Európa Könyvkiadónál lett alapító-szerkesztő, főszerkesztő. 1970-ben a televízióban a nézőket hódította meg közvetlenségével, előtte nem sokkal jelent meg Sárangyal címmel első verseskötete
– idézte fel.
Ferencz Győző szerint Lator László soha nem mondta magáról, hogy költő, ha elkerülhetetlen volt, hogy valami álljon a neve után, akkor az írót választotta. Lator alapító tagja, tíz éven át ügyvezető elnöke volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának – mondta.
Ferencz Győző szerint a Kossuth-díjas költő, esszéista és műfordító tudta, hogyan lehet az ismeretlent a kimondhatóság hálójába fogni. Nem volt eszköztelen költő, de eszközeit nem akarta mutogatni, szerinte anyagát sűrűre szőtte, és azt a kevés versét is könyörtelen kritikával olvasta.
Az 1990-es évek végén kétszer is megjelentek összegyűjtött versei, köztük az ifjúkori költeményei is – hívta fel a figyelmet Ferencz Győző, aki szerint Lator a költészet mesterségét szünet nélkül gyakorolta. Mintha állandó készenlétben lett volna.
„László! Kedves László, öröknek hitt barátunk! Nincs ez sehogy se rendjén...” – hangsúlyozta búcsúbeszédében a barátok nevében Várady Szabolcs Kossuth- és József Attila-díjas költő. – Szerda van és nekünk a Mongol étteremben kellene ülnünk a Márvány utcában, és az édes pincérlányokkal évődve felhajtani a csak nekünk, törzsvendégeknek járó törkölypálinkát – hangsúlyozta Várady Szabolcs, aki Lator Lászlót soha nem jutott eszébe Laci bátyámnak szólítani: ő mindig is László volt.
Lator Lászlóban egy csepp bácsis nem volt, ellenben volt benne jó adag dévajság, virgonc humor, de heves indulat is. A rossz versekre tudott a legjobban haragudni
– mondta Várady Szabolcs.
Mint mondta, a költőt a legtöbben televíziós műsoraiból, köztük a Lyukasórából ismerik, ahol Lator László káprázatos lendülettel és szenvedéllyel vonta be a hallgatókat egy-egy vers világába.
Esszéit három kötetbe rendezte el, és van egy közös kötet Domokos Mátyással. A megmaradt világ című könyv két részre oszlik: a Visszajátszásban élete egykori helyszíneit idézi fel, a Zsinórpadlás pedig egy-egy versének anyagát, hátterét világítja át – mutatott rá.
Várady Szabolcs beszélt arról is, hogy könyvei elérhetők a Digitális Irodalmi Akadémia honalapján, amelynek alapító tagja is volt.
– Lator Lászlót mindig az a kérdés érdekelte, hogy miből és hogyan lesz a vers, és a versnek azokat a lényegi elemeit boncolta és kereste, mint „a fogható, érzéki, visszhangos, többrétegű, egymáson átderengő, az egyszerre ilyen is és olyan is”. Ezeket a szakértelem mellett olyan belső tudással kereste, amely a létrehozás tapasztalatából ered – hangoztatta Várady Szabolcs, aki rendkívülinek nevezte Lator László tanári tehetségét is. Mint mondta, az értő olvasók mellett nevelte a mesterségükben járatos, tudatos költőket és műfordítókat.
– A Lator-tanítványok összetartanak, figyelik egymást, tanáruknak jó néhányan a barátai lettek. Nemcsak tanultak tőle, hanem szerették is, ahogy mi, egykori kollégái szerettük – hangoztatta Várady Szabolcs, kiemelve, hogy vezetése alatt az Európa Könyvkiadó alapos szerkesztői műhely és egyben irodalmi kávéház is volt.
Isten veled, Tanár úr! Isten veled, László, örök barátunk!
– zárta sorait Várady Szabolcs.
Borítókép: Lator László temetése a Farkasréti temetőben (Fotó: MTI/ Balogh Zoltán)
