Így tették tönkre a magyar parasztokat

Horváth Gergely Krisztián történésszel, a BTK–NEB Vidéktörténeti Kutatócsoport vezetőjével beszélgettünk. Fókuszban a vidéki Magyarország 1945 utáni próbatételei és a parasztság felszámolása.

„Hazafia kötelességünknek teszünk elege, gyors terménybeadással” (Forrás: Papp Jenő / Fortepan) Fotó: Papp Jenő Forrás: Fortepan

– Politikai értelemben akkor szűnik meg a többpártrendszer, de azt is látni kell, hogy a társadalom szovjetizálása számos területen, így a parasztság esetében is már 1945-ben, közvetlenül a háború végén megindult. 1948-tól, Rákosi Mátyás hatalomra kerülésével viszont a rendszer valóban gátlások nélkül kimutatta a foga fehérjét. Államosították az egyházi iskolákat, nyílt támadást indítottak az egyházak ellen, meghirdették a kollektivizálást.

Beszolgáltatás és agitálás a szövetkezetek mellett, 1949. Fotó: Fortepan/Kovács Márton Ernő

A kommunisták társadalomképéből, ennek szovjet gyakorlatából természetszerűen következett, hogy az államosítás folyamata nem fog megállni az iparnál, az ki fog terjedni a paraszti gazdaságokra is. A pártállam az egész magyar termelőszférára igyekezett kiterjeszteni a hatalmát. Ez nemcsak a nagyüzemi termelés idealizálása miatt volt így, hanem azért is, mert a parasztság számára a föld a gazdasági autonómia mellett a konzervatív, vallásos értékrendje materiális alapját is képezte. 

1950-re egyetlen nagy társadalmi csoport maradt, amely jobbára megőrizte hagyományain alapuló gazdasági és a kulturális erejét: a parasztság. 

A fordulat évétől ezért a pártállam jelentős erőket mozgósított annak érdekében, hogy ellehetetlenítse az önálló gazdálkodókat, adókkal, erőszakot alkalmazó beszolgáltatási rendszerrel, agitációval és más megfélemlítő lépésekkel a termelőszövetkezeti csoportokba kényszerítse a parasztságot.
 

– 1956 mit a hozott a magyar vidék számára?

– Elsősorban a reményt. A magyarországi falvakban bíztak abban, hogy az állam intézkedései, kisajátításai nem visszavonhatatlanok. A forradalom idején a legtöbb termelőszövetkezeti csoport megszűnt, illetve azokból kiléphettek a tagok. Alulról szerveződő, demokratikusan alakult tanácsok vették át a falvak irányítását. 

Még a levert 1956-os forradalom árnyékában is megvolt az a bizalom, hogy van még perspektívája a parasztgazdaságoknak. 

A Kádár-kormány ugyanis ígéretet tett az önálló gazdálkodás folytatására, ennek sokan felültek. Elhitték, hogy érdemes maszeknak maradni, eszközöket, jószágot, akár földet venni, beruházni a jobb termés reményében. 1959-től azonban jött a kíméletlen eszmélés, hogy minden el fog veszni. Megindult a kollektivizálás második hulláma, amely maga alá gyűrte a vidéki társadalmat. 1961-re jóformán a teljes agrárszektor termelőszövetkezeti, illetve állami fennhatóság alá került.

A parasztság felszámolása: az új téesztagok felsorolása 1960-ban. Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr

­– Mit jelentett a kollektivizálás ennek a meggyötört vidéki magyar társdalomnak?

– Elsősorban egy óriási törést, amelyet az elmúlt több mint hat évtizedben sem tudott a kiheverni. Megindult a paraszti életmód, világszemlélet felbomlása; a demográfiai alapok – jelenleg úgy tűnik – végérvényesen megrendültek. A hagyományos paraszti világkép egy egységes, történelmileg szervesen létrejött értékrend alapján szerveződött. Ennek pillérjeit a második világháború végétől folyamatosan gyengítették. A két legfontosabb ilyen pillér közül az egyik a gazdasági alap – a föld és a termelőeszközök – elvétele volt, a másik pedig az egyház visszaszorítása. 

A falvak szocializációjában, normarendjének kialakításában és megtartásában évszázadok óta kulcsszereppel bírtak a történelmi egyházak. 

A fordulat évével azonban visszaszorították az egyházi szocializáció intézményes tereit (iskolák, egyletek). Ráadásul mindezek mellé szervezett antiklerikális propaganda is társult az élet minden területén. E folyamatok radikális értékrendbeli változásokhoz, a falusi társadalom szétforgácsolódásához vezetettek, szociális és demográfiai értelemben egyaránt. Sokan hagyták hátra az otthonukat, és menekültek el a termelőszövetkezeti munka elől az iparba, a városokba. Ezzel nemcsak a családi üzemként működő parasztgazdaság generációs láncolata szakadt meg, de a földművelés több évszázados helyi és a családi tapasztalatainak továbbadási folyamata is. 

Holott a paraszti életmód a vidéki lét egészére kiterjedő látásmód volt. 

E holisztikus tudás rendkívül szerteágazó volt, hogy mást ne mondjak, felölelte a természettel való harmonikus együttélés tapasztalatait, a gazdálkodás kívülállónak sokszor rejtve maradó részleteit és a különféle élelmiszerek előállítási módját. E tudás és szemlélet volt az, ami 1945-től egyre gyorsabb ütemben kezdett töredezni, az 1961-re befejeződő kollektivizálással pedig rohamosan erodálódni kezdett. Halvány reményt jelenthet, hogy a digitalizáció és az otthoni munkavégzés révén a falusi létforma újra versenyképessé és vonzóvá válhat, napjaink ökológiai válsága pedig rászorít bennünket a paraszti tudás felélesztésére.

Borítókép: Beszolgáltatás 1953-ban. „Hazafiaa kötelességünknek teszünk elege, gyors terménybeadással” (Fotó: Fortepan/Papp Jenő)