Zs. Vincze Zsuzsa, az együttes szakmai vezetője hozzátette: jövő év februárjában Farsangvasárnap címmel terveznek premiert. Ismertették néhány előadás időpontját és a terveiket is. A bemutatók mellett szeptember 20-án és 21-én A hűtlen feleség című darab lesz látható a Müpában. Október 19-én a Nemzeti Színházban adják elő az Egri csillagok című darabot, 25-én a Nemzeti Táncszínházban az Élő táncarchívum – Kalotaszeg című produkció, majd 26-án a Mátyás, a világ királya tekinthető meg. A Csipkerózsika című produkció október 31-én a Békés Kulturális Centrumban, november 22-én pedig a Pápai Művelődési Házban lesz látható. A Drakula című produkciónak december 5-én a RaM-ArT Színház ad helyet. A Nemzeti Színházban a Körhinta, a Csíksomlyói passió és az Egri csillagok című közös produkciók után decemberben közreműködnek Toót-Holló Tamás Aranyhajú hármasok című darabjában, majd tavasszal Szarka Tamással és Vidnyánszky Attilával közös munkaként A cigánytábor az égbe megy című filmből is ismert történetet viszik színre.
Rendhagyó sajtótájékoztatón ismertette új évadát a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
A divatbemutatókról ismert kifutón a csodálatos viseletek különleges koreográfiában jelentek meg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes rendhagyó csütörtöki sajtótájékoztatóján. Magyarország egyik legnagyobb viseletgyűjteményének gyönyörű darabjait vonultatták fel a táncegyüttes tagjai zenekaruk zenei aláfestésével. A táncosok vezetőik, a művészházaspár Zsuráfszky Zoltán és felesége, Zs. Vincze Zsuzsa koreográfiája alapján a sikerrel futó darabjaikból és a most induló évad ősbemutatójából is ízelítőt adtak.

Zs. Vincze Zsuzsa a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes arculata is megújult, a letisztult dizájn, a fehér alapon színes, kalotaszegi rozettában lévő jelenetfotók – melyeket Emmer László fotográfus készített – Hódi Rezső grafikus munkáját dicsérik.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Kárpát-medence szívében nemzeti örökségünk és hagyományunk kincseinek elhivatott őrzője és továbbadója.
– Hisszük, hogy megmaradásunk záloga és szimbóluma a kultúra, a sajátunk őrzése, művelése, szeretete, másokénak ismerete és tisztelete – mondta Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Nemzet Művésze. – Együttesi munkánkat küldetésnek tekintjük, évtizedek óta igyekszünk a hagyományos néptánc- és népzenei kultúra követeként újabb és újabb élményekkel megajándékozni nézőinket az autentikus folklórműsoroktól a mesedarabokon át, a nagy formátumú történelmi táncjátékokig
– foglalta össze az igazgató.
Borítókép: A kalotaszegi menyasszony és vőlegény díszes, ünnepi ruháját a Hűtlen feleség című darabban láthatja a közönség (Fotó: Mirkó István)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!