Hangszersimogató koncereteket adtak a Csillagocskák

A nagyváradi Csillagocska csapata a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat programjaként – a Hagyományok Háza támogatásával – három dél-magyarországi településen lépett fel november 16–18. között.

2023. 11. 23. 12:00
Csillagocska Néptáncegyüttes
A Csillagocska Néptáncegyüttest az ölben ülő picik és a nagymamák is örömmel fogadták. Forrás: Csermák Zoltán/Hagyományok Háza Fotó: Hagyományok Háza Forrás: Csermák Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendhagyó turnéjuk kapcsán Benedek Árpád zenepedagógus, a Csillagocska Néptáncegyüttes vezetője elmondta, hogy a Csillagocska Alapítványt a nagyvárad–réti egyházközség 2002-ben hozta létre. A két évtized alatt az alapítvány szoros szakmai kapcsolatot alakított ki a Hagyományok Házával, s az intézménnyel 2018 óta stratégiai partnerként is együttműködnek. 

A nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttes
A nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttes turnéja Dél-Magyarországon (Fotó: Hagyományok Háza/Csermák Zoltán) 

– Ez év októberétől az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány a Csillagocska Alapítvány székhelyén megnyitotta partiumi irodáját, ami az egész térség népművészeti tevékenységét koordinálja és segíti. Az Alapítvány egy református zeneóvodát is működtet. Ez az intézmény a zenei anyanyelv oktatását folyamatos élőzenés kísérettel, a népi gyermekjátékdallamok alapján végzi. Így a gyerekek a népi hangszerekkel folyamatosan, napi szinten találkoznak – mesélte az együttes vezetője. 

Az óvodai évek után az alapítvány lehetőséget biztosít a tanultak folytatására: a hangszeres oktatásra, a néptánc oktatásra, a kézműves tevékenységek elsajátítására és mindenre, ami a népművészethez tartozik. 

– Elért eredményeink nyomán – a budapesti Hagyományok Háza felkérésére – utazhattunk Mohácsra és két Mohács környéki településre: Szaporcára és Orfűre. Két együttessel, a Soroglya zenekarral, valamint az alapítvány Járom zenekarával, összesen tizenhárom fővel indultunk útnak. A három helyszínen öt interaktív, „hangszersimogató” koncerten léptünk fel. Nagy szeretettel láttak vendégül, s a három helyen mintegy százhúsz néző fogadott minket – számolt be élményeikről Benedek Árpád. 

Mint elmondta, Mohácsra három témával érkeztek. Az első a kisiskolásokat, a másik kettő pedig az óvodásokat szólította meg. Szapolcán a gyerekek mellett felnőttek is szép számmal vettek részt a rendezvényen, ezért az előadás első felében inkább a koncertjelleg dominált. A második részt interaktívra tervezték, s a gyerekek a hangszereket is kipróbálhatták, s gyerekjátékok zenei anyagával is megismerkedhettek. 

Csillagocska Néptáncegyüttes
A nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttest örömmel fogadták Dél-Magyarországon (Fotó: Hagyományok Háza/Csermák Zoltán) 

Orfűn bemutatkozásunk igazi családi hangulatban folyt, mivel a közönség soraiban az ölben ülő picik és a nagymamák is egyaránt jelen voltak. Erdély tájegységeinek muzsikáival – a gyermekdaltól a felnőtt táncdallamokig – kedveskedtünk nekik

 – számolt be róla örömmel a Csillagocska együttes vezetője. 

Borítókép: A Csillagocska Néptáncegyüttest a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki örömmel fogadta (Fotó: Hagyományok Háza/Csermák Zoltán)  

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.