A francia színész egy Chateauroux nevű kisvárosban született hatgyermekes munkáscsaládban. A szegénység, az alkohol, a sok gyerek állandó feszültségforrás volt a szülők között, ezért a kis Gérard inkább a barátaival lógott. A beszédproblémákkal küszködő, nehezen kezelhető gyerek az iskolától tizenhárom éves korában búcsút vett, ezután volt nyomdászinas, kabinos a Riviérán, közben cigarettával, alkohollal seftelt. 2014-ben megjelent Ez már csak így volt című önéletrajzi könyvében mellbevágó őszinteséggel beszélt arról, hogy fiatalon áruba bocsátotta testét más férfiaknak, halottakat fosztott ki, és egyéb bűncselekményekből tartotta fenn magát, a törvénnyel is többször összeütközésbe került.

Élete első filmszerepét 1966-ban a Hippi és a cicus című rövidfilmben játszotta. Az igazi áttörést Bertrand Blier 1974-es Herék, avagy a tojástánc című alkotása jelentette, amelyben Patrick Dewaere és Miou Miou voltak társai. Több neves filmrendező is felfigyelt a vagány és kissé szertelen fiatalemberre: 1976-ban Marco Ferreri Az utolsó asszony, majd Bernardo Bertolucci a Huszadik század című filmjében már főszerepet bízott rá.
Népszerűsége gyorsan nőtt, ami – sokrétű tehetsége mellett – alkalmassá tette arra, hogy a nehezebben befogadható alkotásokat, például Marguerite Duras rendezéseit is közelebb vigye a nagyközönséghez.
Ezzel párhuzamosan játszott könnyedebb filmekben (Balfácán, Balekok, Négybalkezes), majd Francois Truffaut-val forgatta Az utolsó metrót és a Szomszéd szeretőket. A nyolcvanas évek olyan nagy szerepeket hoztak számára, mint Andrzej Wajda Dantonja, majd Rodin a Camille Claudel című filmben. 1990-ben két filmmel is az érdeklődés középpontjába került: a Jean-Paul Rappeneau rendezte Cyrano de Bergerac címszereplője s ugyanakkor az amerikai Zöld kártya sztárja is volt. A Cyranóért megkapta a cannes-i filmfesztivál legjobb férfi alakításért járó díját, a César-díjat, és Oscarra is jelölték.
Az ezerarcú színész több kosztümös filmben is emlékezetes alakítást nyújtott (1492: A paradicsom meghódítása, A vasálarcos, Nyomorultak, Minden reggel, Dumas, Raszputyin), de a könnyedebb műfajokban is valósággal lubickol szerepeiben: játszott a 102 kiskutyában, ő volt Obelix az Asterix-filmekben, valamint a Balhé és a Pofa be! krimi-vígjátékok ütődött, kétbalkezes bűnözője is. A 2010-es évek filmjei közül kiemelkedik a Nem beszélek zöldségeket, az Ang Lee rendezte Pi élete, vagy a Senki sem tökéletes című vígjáték, amelyben Catherine Deneuve volt a partnere, akivel számos filmben játszott már együtt (Az utolsó metró, Szeretlek benneteket, Született feleség). A francia színész hazánkban is szerepelt, 2014-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok Háry János előadásában Napóleon szerepét alakította.