Magyar sikerprodukcióval zárják az óévet Szlovéniában

Szilveszterkor Közép-Európa egyik legnívósabb kulturális központjában, a ljubljanai Cankarjev domban mutatja be nagysikerű Solus Amor című produkcióját a Recirquel. A Vági Bence rendezte kortárs táncot és cirkuszművészetet ötvöző előadást idén már az ötödik országban állítják színpadra, a december 31-i szlovéniai lesz a társulat háromszázharmincadik fellépése 2023-ban.

2023. 12. 28. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

December 30-án és 31-én Szlovéniában zárja az évet a Recirquel. A társulat először lép fel a szomszédos ország legjelentősebb kulturális központjában, a Cankarjev dom 1500 férőhelyes nagytermében. A Vági Bence rendezte Solus Amor című produkciót idén öt országban mutatták be, a többi között Brazília legfontosabb cirkuszi fesztiválján, valamint a cannes-i nemzetközi táncfesztiválon, ahol a Recirquel volt az egyetlen magyar fellépő.
 

Jelenet az előadásból (Fotó: Attila Nagy MUPA)

A 2020-ban debütált Solus Amor a „cirque danse” nyelvén megszólaló monumentális előadás. A produkció korunk természet és csoda iránti vágyódásából merít. A hitről és a szeretetről, a természetről és az univerzumról szóló előadásban az újcirkusz, a klasszikus és a modern tánc egyesül. Miközben az akrobatika elkápráztat és ámulatba ejt, a tánc lehetőséget ad az önkifejezésre, a finomabb jelentésárnyalatok közvetítésére és a történetmesélésre. 

Ugyanakkor a Solus Amor nem történetet mond el, hanem többféle közelítésben azt vizsgálja, mennyire fontos az ember számára a bolygónkon jelen lévő szeretet. A produkció feleleveníti a szeretet különféle rétegeit, a szerelem és a gyűlölet változatait, de mindenekelőtt azt az egyetlen és ősi erőt, mely időtől és tértől függetlenül mindannyiunkat összeköt.

Jelenet az eőadásból (Fotó: Hirling Bálint)


A Recirquel rendkívül sikeres évet tudhat maga mögött, a társulat művészei több mint háromszáz alkalommal álltak színpadra, Magyarország mellett Brazíliában, Franciaországban, Svédországban, Romániában és Skóciában. Az IMA című immerzív produkció augusztusban elsöprő szakmai és közönségsikert aratott a világ legnagyobb művészeti fesztiválján, az Edinburgh Fringen. A Vági Bence rendezte előadást négy hét alatt mintegy tízezer néző látta, a The Times kritikusa a fesztivál legegyedibb cirkuszművészeti alkotásaként jellemezte az IMA-t, amely sikerének köszönhetően Dél-Koreától Londonon át Kanadáig számos meghívást kapott a világ vezető művészeti intézményeitől és kulturális programszervezőitől.
 

A Solus Amor Magyarországon legközelebb január 8-án látható a Müpa Fesztivál Színházban.

Borítókép: Jelenet a Solus Amor előadásából (Fotó: Press Recirquel)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.