– Az újév köszöntése már tradíció a Hagyományok Háza életében. Kik lesznek az idei koncert szereplői?
– A koncert összeállítását az elmúlt években mindig egy zenész kapta meg feladatul, felkérték már erre a szerepre mások mellett Sebő Ferencet, Kelemen Lászlót, Pávai Istvánt, Eredics Gábort és Kunos Tamást. Mindig az a koncepció, hogy az adott szerkesztő zenei világával, zenei ízlésével szülessen egy olyan újévköszöntő gála, amelynek a házigazda együttese a Mihályi Gábor vezette Magyar Állami Népi Együttes.
Idén az volt az ötletem, hogy népzenével, néptánccal, népművészettel foglalkozó emblematikus családokat hívjunk meg a Kárpát-medencéből. Elhívtam Erdélyországból Kincses Kálmánékat, Mocsel Rémuszékat, Délvidékről Brezovszki Rolandékat, Kárpátaljáról a Pál családot, és természetesen az anyaország sem sem maradhatott ki, így érkeznek a zselickisfaludiak, a vadrózsások is az előadásra.
Fontos volt még az is, hogy olyan családokat invitáljunk, akik köré akár együttesek, zenekarok szerveződtek, ahol ők maguk bővítették egy nagy családdá azt a közösséget, ami valóban a népművészetből táplálkozik. Egy olyan család vezeti végig az egész történetet, amelynek tagjai klasszikus zenészek, de mindig nyitottak voltak a népzenére. A Kelemen család két tagjáról, Kelemen Barnabásról és fiáról, Gáspárról van szó. Gazsi járt a táborunkban is Kárpátalján, egy kiváló klasszikus zenész, most Angliában tanul. A koncerten Bartók Béla duói visznek majd minket időben és tájegységeken keresztül, és mindig csatlakozik hozzá egy-egy muzsika az adott vidékről, az adott családdal.
– Ha már említette, a klasszikus és a népzene kapcsolatáról, összefonódásáról, árnyalatairól mennyire ad képet ez a koncert?
– A klasszikus zene csak a duók szintjén jelenik majd meg az előadásban, Bartók Béla népdalfeldolgozásai formájában. De említhetnénk Lajthát, Kodályt, Bartókot – ők mindig nagyon erősen kapaszkodtak a népzenei világba. Sok dallamot feldolgoztak, az előadásban például Bartók román népi táncainak a muzsikája is megjelenik népi formában. Mindig igyekszünk a klasszikus zenei világgal szimbiózisban létrehozni előadásokat a Magyar Állami Népi Együttessel, hiszen ezek a műfajok valóban szépen hatottak egymásra, s ha kellően és illően nyúlunk hozzájuk, akkor csodálatos előadások tudnak születni.
– Ezek a családok átültetve, megreformálva, a saját köntösükhöz szabva élnek azzal az örökséggel, amelyet generációkon át sajátítottak el. Ön szerint van e megreformálásnak helyes módja?
– Sokan az autentikus népzenére teszik fel az életüket, sokan a világzenét, a feldolgozott népzenét kedvelik meg, vagy onnan jutnak el az autentikusig. Én abban hiszek, hogy ha nevén van nevezve a leányzó, akkor nincs ezzel semmi baj, az idő úgyis eldönti, hogy mi marad érték és mi nem. Az egyik legautentikusabb, legrégebbi együttesünknek, a Muzsikás együttesnek vannak a legjobb népzenei feldolgozásai – amelyek Csoóri Sándor és Éri Pityu nevéhez köthetők –, ezek a mai napig megállják a helyüket. Bartók és Kodály is feldolgozták a népzenét, náluk sem autentikus formában szólalt meg.
Szerintem, ha minőségi módon nyúlnak a népzenéhez, azzal semmi gond nincs. De ha fúzióról van szó, fontos, hogy az adott zenész mindkét zenei stílusba beleássa magát. Tehát ha egy jazz-zenésznek megtetszik egy népdal, akkor ne csak az legyen, hogy jazz akkordokat rak rá, hanem valóban próbáljon meg kapcsolódást keresni, megtalálni a közös nyelvet a két zenei világ között.
Az biztos, hogy az autentikus népzene számunkra mindennek az alapja. Annyi esztendő alatt gyönyörűen kikristályosodott, tiszta és sallangmentes. A tiszta forráshoz mindig vissza kell nyúlni! Ha mi is egy kicsit tanulni akarunk, akkor mindig az autentikust vesszük elő vagy kimegyünk magnóval az öregekhez. A mai napig ez ad harmóniát ahhoz, amit csinálunk.
– Ennek a koncertnek fontos üzenete, hogy individualizált világunkban előtérbe helyezzük a közösségi értékeket.
– Ez az előadás is csak azt mutatja, hogy a Kárpát-medencében sok-sok olyan értékes család van, amely a maga életútjával mutat példát. Magyar Kálmán családja vagy a Hajdu-Németh család az Egyesült Államokban élték meg a magyarságukat, mindkét család alappillére a táncházmozgalomnak, ők a bizonyítékai, hogy kontinenstől függetlenül meg lehet őrizni a hagyományainkat. Mindeközben nem lettek ősemberek, a gyermekeinknek vannak telefonjaik, iPadjeik, mégis meg tudták tartani alapértékeiket. Ha egy néptáncoktató, kézműves, zenész hiteles, akkor az emberek ragadnak rá, egyre nagyobb lesz a tábor, tehát ez a közösségformálódást is elősegíti. Az a tapasztalatunk, hogy azok a közösségek, amelyek stabilak maradtak, ott vannak a legnehezebb helyzetekben is, és ez nagyon fontos.
Borítókép: Pál István Szalonna (Fotó: Kurucz Árpád)
