– Tallinban ősszel már látta a közönség a Kék Pelikan című filmjét. Milyen visszajelzéseket kapott?
– A tallinni Black Nights filmfesztivál a legészakibb A kategóriás szemle, itt volt a világpremierje a Kék Pelikannak. A legfontosabb visszajelzés az volt, hogy ezt a filmet Magyarországon kívül is megértik, hiszen sajátosan magyar történet, a rendszerváltás utáni évekről szól. Azonban egy olyan országban, ahol egyébként nem volt rendszerváltás, nem történt az egyik világrendből a másikba történő áttérés, ott az emberek ebbe egy kicsit nehezebben kapcsolódnak be. Az észtek olyan szempontból mások, hogy ők a keleti blokkhoz tartoztak, tehát van róla fogalmuk, mi is zajlott a diktatúra idején.
A Kék Pelikan a szabadság utáni vágy egyetemes érzéséről, Európa felfedezéséről szól, amit megértettek Tallinnban is, meg aztán később Torinóban és Franciaországban is.
Nem kell elmagyarázni nekik, hogy miért történt az, hogy hamis jegyekkel akartak az emberek külföldre menni. Megértik, hogy miből jöttünk és mibe kerültünk.
Ízig-vérig rendszerváltásfilm
– Igazi magyar rendszerváltássztori született…
– A rendszerváltásról készülő filmek – a külföldi szakemberek szerint – általában nyomasztóak. Ezért meglepődtek, hogy a mi filmünk vidám és pozitív kicsengésű. A 90-es évek nekünk jó élmény volt, hirtelen mindenki mindent csinálni akart. Az egyetemi éveimre kerültem Budapestre a 90-es évek kellős közepére. Az emberek a környezetemben elkezdtek fesztiválokat szervezni, kocsmákat nyitni, filmeket csinálni, elképesztő lendülete lett ennek a hosszú bezártság utáni felszabadulásnak. Közben a szabályozatlanság miatt rengeteg kiskapu nyílt. A fiatalság ezeket meg is találta, például hogy a kézzel írt vonatjegyeket át lehet alakítani és újraírni más úti célokra. Én is ezeket a jegyeket használtam. Az volt az Interrail, amivel több országba lehetett menni, egy hónapig lehetett használni. Egy barátom javasolta, hogy „Figyelj, van ez a gyerek a Dembinszky utcában, menj el hozzá, megadom a számát”.
Nyolcvan vagy 50 ezer forint helyett hatezer forintért megveszed a párizsi vonatjegyet.
Felhívtam, megírták a jegyem, aztán persze az utazás alatt iszonyatosan izgultam, de végül működött. A kétezres évek elejéig tartott a dolog, míg az Easyjet gépei meg nem jelentek, mert akkor már elérhető áron tudtunk utazni. Nagy vágyam volt, mint művészeti egyetemre járó embernek, hogy eljussak Párizsba vagy Firenzébe. Egy csomót tanultunk az olasz művészetről, hát hülye lettem volna nem elmenni.
A Kék Pelikan valós szereplők mellett többek között olyan színészek segítségével meséli el a történetet, mint Börcsök Olivér, Csoma Judit, Csőre Gábor, Olasz Renátó, Rujder Vivien, Thuróczy Szabolcs és Trokán Nóra. A képzőművészi igényességgel készült alkotásban a késő nyolcvanas, kora kilencvenes évek szabadságmámora, a rendszerváltás idejének várakozással teli hangulata jelenik meg, igazi nosztalgiautazás, amelyen a felidézett tárgyak vagy olyan korabeli zenék segítségével vehetnek részt a nézők, mint az Induljon a banzáj! a Bonanza Banzaitól, a Lidocain a Hiperkarmától vagy a Húsrágó hídverő a Kispál és a Borztól.
– A Kék Pelikan pedig az indigó neve volt?
– Igen. A kézzel írt vonatjegy olyan volt, hogy ha az ujját az ember végighúzta rajta, letörölte az indigóval írt szöveget. Mivel a kommunizmusban nagyon kevesen utaztak külföldre, ezért nem kellett olyan jegyeket gyártani, amiket egyébként nem lehet hamisítani. A MÁV sem volt a helyzet magaslatán: mivel nem derült ki, hogy ezeket a jegyeket hamisítják – nem buktak le vele emberek – ezért ezt hosszú évekig ugyanígy kézzel írták. Az egészben a magyar találékonyság is benne van. Domestos tisztítószerrel kilúgozták, citromlével visszafehérítették, Kék Pelikan indigóval megírták.
– Eddig csak Török Ferenc 2001-es Moszkva tér című játékfilmjében jelent meg érintőlegesen ez a trükközés magyar filmben.
– Így van, nagyon szépen megfogta ezt az egészet. Én 2006-ban kezdtem el a témával foglalkozni, de minden perce izgalmas volt. Nagyon meg akartam csinálni a Kék Pelikant. Szerintem az idő igazolta, hogy az ötlet iránti érdeklődésem egyáltalán nem lankadt ennyi év alatt sem. Elmentem azokhoz az emberekhez, akiktől a 90-es években vettem jegyeket, és leültem velük beszélgetni. Kétórás mélyinterjúkat készítettem. Az volt a terv, hogy ebből a hanganyagból írunk egy forgatókönyvet, majd leforgatjuk játékfilmnek. Mivel egyre többet hallgattam ezeket a felvett interjúkat, rájöttem, hogy iszonyú jó, ahogy ők elmesélik. Felismertem, hogy tulajdonképpen nem kell ebből játékfilmet csinálni, hanem ezt a hangot kell felhasználni. Itt lépett be a képbe az animáció, vagyis hogy milyen jó lenne összevonni a valódi hangot az animációval. És akkor már egyenes volt az út az animált dokumentumfilm felé. Az, hogy beülsz a moziba, elkezdesz nézni egy animációs filmet – viszont a vászonról érzed, hogy valódi emberek valódi sztorikat mesélnek neked –, olyan, mint amikor ül az ember a buszon, és valaki belevág egy sztoriba, hogy „Képzeld el, hogy velem mi történt tegnap este.” Abban a pillanatban az összes ember oda fog fordulni. Míg ha azt mondja, hogy képzeld, tegnap láttam egy filmet, amiben ez meg ez történt, az már nem olyan érdekes.
A lebukás is benne van
– Kiket keresett meg még a témában?
– Elkezdtük kutatni a vonatjegy-hamisításban érintett kört, és meglett az a nyomozó, aki a 2000-es évek elején dolgozott ezekben az ügyekben – hiszen egy idő után a rendőrség is rászállt erre a dologra –, és ez fantasztikus előrelépés volt. Úgyhogy a nyomozó is igazi a filmben. Megkerestük a MÁV-ot, mert hát nyilván az ő szerepük is nagyon fontos. Felkutattunk jegyirodában dolgozó embereket, hogy ők mit tudnak erről a jelenségről, és megkerestünk rengeteg utast. Közel 80 fővel kerültünk így kapcsolatba, és húszat kiválasztottunk az utazás sztorikból. Velük csináltunk mélyinterjút. Találtunk olyat, aki lebukott vele, és ez fontos volt, mert a film enélkül nem működött volna.
– Az egész estés dokumentumfilm műfaji újítás, noha az animált dokumentumfilmnek vannak hazai elődei.
– Nem én találtam ki, hanem Kovásznai György csinált Magyarországon először animált dokumentumfilmet. A mi filmünk az általa elkezdett hagyomány és munkamódszer folytatása. A magyar filmnek a hetvenes években volt egy dokumentumfikciós irányzata, ez a Budapesti Iskola, ami elképesztően erős volt. Más alkotók mellett Vitézy László, Zolnay Pál, Tarr Béla is benne ebben az alkotóműhelyben. A Kék Pelikan ezt a „hibrid” elbeszélési technikát is használja.
– A valóság animációba csomagolva… A szereplők nem hasonlítanak az animált másukra – gondolom.
– Nem úgy néznek ki, mint a valós életben.
A téma érzékenysége miatt is fontos volt az animációs megjelenítés, de a hangjuk viszont valódi és eredeti.
– Számos rövidfilmje után miért az elsőfilmes Inkubátor programban kapott támogatást?
– Negyvenhat éves vagyok, de most jutottam el odáig, hogy az első egész estés filmemet megcsináljam. Most értem meg szakmailag arra, illetve találtam egy olyan történetet, amit igazán fontosnak tartottam megcsinálni, és az Inkubátor program ezt felkarolta. Jó, hogy volt szakmai tapasztalatom a rövidfilmek által, mert így tudtam, hogy ebből a pénzből, hogy lehet ezt a filmet megcsinálni. Nagyon sokan segítettek és támogattak engem ebben a munkában. Szabadon dolgozhattam, azt csináltam, amit akartam.
A Kék Pelikan a JUNO11 Distribution forgalmazásában április 4-én érkezik a hazai mozikba.
