– Most nagyrészt a stúdióból kerülnek ki az előadóművészek. Régen – például Liszt Ferenc jó előadóművész és zeneszerző is volt – nem mindig egyezett, hogy valaki ugyanolyan minőségben tudja előadni a zenét, mint ahogy megírja – mondta utolsónak adott, ám most megjelent interjújában a tavaly novemberben váratlanul elhunyt DJ Palotai.

Palotai Zsolt a Kulter.hu-nak a zenehallgatási szokások változásáról is elmondta véleményét, szerinte
azért nem táncolnak az emberek a bulikban, mert ma nem hallgatják, hanem nézik a zenét. A szem a legfontosabb és nem a fül. Ez már akkor is kiderült, amikor jöttek a videóklipek: most, ha egy dalhoz nincs klip, akkor az érdektelen. A szemhez kötik a zenét.
Hozzátette, ez a trend a zenével kapcsolatban egészen szürreális, hiszen így cirkusz lett a színpadon, mivel a látvány fontosabbá vált, mint maga a zene.
– Rengeteg pénzt költenek a színpadi megjelenésre, ami lehet, hogy már többe kerül, mint maga az előadóművész. Az igazi ellenállók most azt csinálják, hogy lekapcsolják a fényeket – teljes sötétség, csak a zene –, a mobiltelefonokat elveszik a bejáratnál – fejtette ki.
Mint mondta, a zeneszámok hossza is csökkent, sok műfajban kétpercesnél hosszabbakat nem is igen találni.
Koncentrálni huzamosabb ideig már nem tudnak az emberek, annyira lecsökkent a figyelem időtartama, hogy ebből lettek a hat másodperces TikTok-videók. Azt mondják, hogy az emberek ezekben a bulikban nem meghallgatni akarják a zenéket, hanem felidézni. Emlékszem, amikor ennek megváltozott a dinamikája: régebben arra voltak kíváncsiak, hogy az előadóművész mit fog csinálni, most viszont a közönség irányít. Ha nem az van, amiért jönnek, nem azt kapják, akkor ott teljes elutasítás van
– mondta.
A lemezeladási rekordokról, a Taylor Swift-jelenségről szólva a DJ elmondta, ennek oka, hogy egyszerre mindig csak egy van, ma mindenki ugyanazt hallgatja, mindenki ugyanazt olvassa, mindenki ugyanúgy néz ki, ezért tömegpszichózis az egész. – Amikor Adele nagylemeze megjelent – nem a mostani, hanem az előző –, az eladási listák szerint több lemezt adott el, mint a következő kétszáz együttvéve. Mindig csak egy van… Pedig régen is voltak gigasztárok: Michael Jackson, Rolling Stones stb. De volt mellettük hely. Ma nincs mellettük hely. A legnagyobb mindent visz. Itthon ugyanez van most: van egy ember, aki három napon keresztül megtölti a legnagyobb stadiont – mondta DJ Palotai.
Mint megírtuk, Palota Zsolt, a Tilos rádió egykori zenei főszerkesztője 2023. novemberében hunyt el szívrohamban, 62 éves korában. Halála napján kapott Pro Urbe díjat.
Borítókép: Palotai Zsolt, vagyis DJ Palotai (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)