Szenvedélyes történet, pazar látvány, latin zene – így lehetne néhány szóval összefoglalni Frank Wildhorn és Jack Murphy Carmen című musicaljét, amelyet áprilisban a magyar közönség is megismerhet, méghozzá Budapesti Operettszínházban. A Homonnay Zsolt rendezte előadáshoz a magyar szöveget és dalszöveg Orbán János Dénes írta, valamint a musicalt nagyzenekarra hangszerelte Tassonyi Zsolt.
A Carmen című előadás középpontjában a cirkusz mint műfaj és színpadi környezet áll. Így – ahogy azt a színház tette Az Orfeum mágusa című nagyoperett kapcsán is – az alkotók együttműködnek a Fővárosi Nagycirkusszal.
Az elképzeléshez grandiózus látvány dukál: Túri Erzsébet a díszleteket, Füzér Anni a jelmezeket tervezte, míg a vizuális hatásokért Somfai Péter felel. Az előadás koreográfusa Krizsán Dániel.

A musical története nem azonos az operáéval
A közönség számára is nyitott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a musical története jelentősen eltér a közismert operáétól. Egy spanyol kisvárosban eljegyzést tartanak: Mayor Mendoza, a helyi polgármester férjhez adja lányát, Catarinát José Riverához. Az esemény azonban váratlan fordulatot vesz, amikor megérkezik cirkuszi vándortársulattal a spanyol szépség, Carmen. A lány annyira megbolondítja Josét, hogy a férfi kész feladni az addigi életét, azaz szinte egy pillanat alatt romba dönti mindazt, amit felépített maga körül.
„Valóban így lehet hát, hogy sosem tudhatjuk, terveinket mikor és hol húzza keresztbe a sors, és a fékezhetetlen érzelmek miként veszik át az uralmat a racionalitás felett?…”– teszi fel a kérdést a Nagymező utcai teátrum új produkciója.
Ősbemutató és nevelés-utánpótlás
Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója arról beszélt, hogy kettős ünnep az évad új bemutatója. Úgy fogalmazott, az először is azért, mert Carmen című musical magyarországi ősbemutatója lesz, másodszor pedig azért, mert ez egyben egy beavató is.
Többször elmondtam már, hogy a minőségi zenés színház művelésén kívül kiemelt felelősségemnek, küldetésemnek tekintem az utánpótlásképzést, a tehetséggondozást. Immár harmadik éve, hogy osztályt indítottunk a Budapesti Operettszínház művésztanáraival a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Tehát harmadéves a zenés színész (operett-musical szakos) osztály, amelynek osztályvezetői a főigazgató és Homonnay Zsolt, a Carmen rendezője és a Budapesti Operett művészeti vezetője.
Ebből az osztályból három növendéket is beavatunk ezúttal a zenés színjátszás rejtelmeibe
– tette hozzá Kiss-B. Atilla.