Kíváncsi rá, mire jó manapság egy betonikon?

Ünnepélyes díjátadó keretében hirdette ki a HAB-díj nyertesét a Hungarian Art & Business művészeti központot működtető MBH Bank Művészeti Alapítvány.

2024. 03. 01. 13:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mikor és mi célból alapították a HAB-díjat?

A HAB-díjat a tavalyi évben alapították azzal a céllal, hogy egy kiválasztott, 35 év feletti művész számára az alapítvány alkotói támogatást nyújtson összesen nettó 3,2 millió forint értékben. A benyújtott pályázatok közül végül Kocsi Olga 7×7 Betonikon című alkotásának ítélte oda a szakmai zsűri az első helyezést, amelynek értelmében a mű megvalósítását követően az alkotás az alapítványi műgyűjtemény része lesz. A díjátadónak az alapítvány székhelye, a Hungarian Art & Business (HAB) adott otthont.

HAB Díj
Átadták az idei HAB-díjakat. Forrás: HAB

A kiírt programra több mint száz pályázat érkezett, amelyből a kiválasztási folyamat során nyolc művész – Asztalos Zsolt, Hegedűs 2 László, Kocsi Olga, Kondor Attila, Nagy Barbara, Szabó Kristóf KristofLab, Szirmai Nóra és Wolsky András – munkája került a döntőbe. Az ünnepélyes díjátadón virtuálisan bemutatásra kerültek a döntősök műalkotásai, majd a szakmai zsűri döntése alapján kihirdették a nyertest.

 

Kocsi Olga pályaműve nyerte el az első helyezést 

A díjátadó esemény az MBH Bank Művészeti Alapítvány székhelyén, a Hungarian Art & Business (HAB) épületében kapott otthont. A gálán Vékony Délia, a HAB művészeti igazgatója mondott köszöntőbeszédet, aki művészettörténészként és filozófusként egyben tagja volt a Dr. Bordács Andrea esztéta, docens, az ELTE BDPK Vizuális Művészeti Tanszék vezetője, Kőnig Frigyes képzőművész, rektor emeritus és Sinkó István Károly képzőművész, a Magyar Festők Társaságának elnöke által alkotott szakmai zsűrinek. A bizottság tagjai értékelőbeszédükben kifejtették, hogy a zsűrizés során közös szempont volt egy olyan eszmei és anyagi értéket képviselő műtárgy kiválasztása, amely egy időtálló, jelentős műgyűjtemény részeként is meg tud jelenni.

A beérkezett kiváló pályamunkák közül a szakmai zsűri végül Kocsi Olga 7×7 Betonikon című alkotásának ítélte oda az első helyezést.

 

Mit lehet tudni Kocsi Olgáról? 

Kocsi Olga (1987), művésznevén Holy Olga, multimédia művész, aki munkája során a különböző tudományterületek kereszteződéseit vizsgálja, mint például a valóság és virtuális valóság kapcsolata, vagy a magánszféra és közszféra közötti kötelékek. Egyik központi témája a szentség értelmezése és átértelmezése. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design szakán végzett, majd 2016-ban szerzett multimédia művész DLA fokozatot; többek között a BME Művészeti Rezidenciaprogramjának ösztöndíjasa (2022), és a Leopold Bloom képzőművészeti díj shortlist-jének tagja (2021).

Kocsi Olga a HAB-díjra a 7x7 Betonikon című alkotásának tervével pályázott, amely egy mátrixot alkotó, 49 képből álló sorozaton alapszik. A képek mindegyike egy-egy művészettörténeti alkotásra utal, sajátos humorral átértelmezve a műveket. Az első fázisban elkészített fényképek betonba öntve válnak tárgyakká.

 

Borítókép: Átadták az idei HAB-díjat (Forrás: HAB)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.