Az alcím szerint „Az aranygyapjú mítosza alapján” megálmodott színpadi játék egyedülálló utazásra viszi a nézőt, amely egyszerre vezet a görög mitológia mélyére és a modern grúz színházi hagyományok izgalmas világába. A különleges mozgás- és effektszínház merészen ötvözi a történelmi elbeszélést a kortárs színházi formákkal, egyszerre reflektálva a múlt, mind a jelen emberi tapasztalataira. A darab – amelyet Tata Tavdishvili rendezett és Tato Geliashvili írt – a híres Aranygyapjú legendájából indul ki, ám egy új perspektívából közelíti meg az ősi történetet, kiemelve az örök emberi törekvéseket: a hatalom utáni vágyat, a hűséget, az árulást, a szerelmet és a hősies helytállást.
Az eredeti történet középpontjában az aranygyapjú megszerzéséért indított expedíció áll, melyet Iaszón vezet, s melyben hősök vesznek részt. A legenda több ezer éve foglalkoztatja az emberiséget, szimbólumokban gazdag allegóriájaként szolgál az emberi küzdelemnek, az elérhetetlennek tűnő célok megvalósításáért nekilódult szándék jelképe.
Tavdishvili és Geliashvili azonban nem csupán a mítosz újraértelmezésére törekszik; céljuk, hogy a jelen, vagy helyesebb úgy fogalmazni, hogy az örök emberi kérdések fókuszba állításával párbeszédet kezdeményezzenek a nézőkkel, olyan problémákat felvillantva, mint az identitás, a haza és a hűség.
Érdemes pár szót szólni a rendezés és a dramaturgia újszerűségéről is. A klasszikus történetet modern, sőt posztmodern színházi eszközökkel és technikákkal meséli el. A fények és hangok kavalkádja, a vizuális effektek és a kortárs zenei aláfestés, a táncszínházi megoldások, az olykor szinte pantomimes gesztusnyelv alkalmazása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a darab átíveljen az időn, és az ősi misztikum erejével közvetlenül szóljon a mához. Tavdishvili és Geliashvili munkáját jellemzi a mély emberi érzelmek és motivációk ábrázolása, amelyek az argonauták útjának minden állomásán tapinthatóvá válnak.
A darabban megformált karakterek – Iaszón, Medeia, Pelias király és az argonauták – rétegzetten és komplexen jelennek meg, ami lehetővé teszi, hogy a néző azonosuljon az alakokkal vagy éppen kritikusan szemlélje döntéseiket.
A színészi játékról fontos elmondani, hogy az előadás nemcsak megfeszített fizikai munkát igényel, de precíz karakterformálást is megkövetel, ám a Shota Rustaveli Színház és Film Állami Egyetem színészei hitelesen álltak a színpadra: a karakterek belső világát és konfliktusait megindítóan mutatták meg.
Sodró erejű játékuknak köszönhetően az előadás során a nézők újraélhették a legendát, megtapasztalhatták a mítosz erejét.
Érdemes talán azt is elmondani, hogy a darab alkotói nemcsak történetmesélésre használják a színházat, hanem arra is, hogy reflektáljanak a mai Grúzia – és tágabban véve a modern világ – társadalmi, politikai, kulturális realitásaira. A darab erőteljesen kapcsolja össze a mítoszbeli eseményeket a jelenkor kérdéseivel, így az előadás nem csupán kulturális, hanem társadalmi élménnyé is válik. Arra ösztönöz, hogy gondoljuk át, milyen értékek mentén élünk, hogyan viszonyulunk saját legendáinkhoz és mítoszainkhoz.
