Az régóta köztudott, hogy William Shakespeare színészként is játszott, és az is evidencia a színházkedvelők számára, hogy a Globe-ban, saját színházában is sokszor fellépett. Mindezek mellett azonban a szövegkönyvek nem elég részletesek ahhoz, hogy minden információt kinyerjen belőlük a nehéz helyzetben lévő színháztörténész.
William Shakespeare Thorello szerepében – féltékeny férj a pályatárs darabjában
Az életmű egyik kutatója, Freebory-Jones nemrégiben vettette fel, hogy sok hasonlóságot talált Shakespeare egyik kiváló kollégája, Ben Jonson 1598-as Every Man in His Humour című darabja, és Shakespeare több alkotása között.
A kutató szerint Ben Jonson Thorello nevű szereplőjének mondatai feltűnően hasonlítanak az Othello, a Hamlet és a Vízkereszt, vagy amit akartok című színdarabok bizonyos soraihoz.
Az Erzsébet-kori színészek nem kaptak másolatot a teljes műről, csak a saját szövegüket, illetve az előttük megszólaló színész pár szavát látták: így a végszóra nagyon kellett figyelniük, nehogy elkalandozzanak és hibázzanak az előadás közben. Ennek tudatában nem elképzelhetetlen, hogy ezek a végszavak erősen rögzültek az emlékezetükben, és akár saját darabjaik írásakor előjöhettek.
Freebury-Jones szerint egyáltalán nem biztos, hogy feltétlenül „lopásról” van szó: egyszerűen „kidobta” a gyakran hallott mondatrészt a szerző agya, aki éppen új darabján dolgozott.
Egyébként az pedig már régóta nem titok, hogy Shakespeare-re hatottak kortársai alkotásai, előadásai. Freebury-Jones teóriája vélhetően nem elég ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan kimondhassuk, hogy Shakespeare alakította Jonson Thorello nevű szereplőjét, mindenesetre ugródeszka lehet a további elemzésekhez.
Shakespeare színháza, a Globe – A világot jelentő deszkák Londonban
Az Erzsébet-kori színházak közül állítólag a Globe volt a leghíresebb, amit Shakespeare épített saját színtársulatával. Az is ismert, hogy az első Shakespeare-darab, amit előadtak a színházban, a Julius Caesar volt.
Az akkori színházak amolyan félvilági intézmények voltak, távol a királyi palotától és a hatalom rendjének őrzőitől, kocsmák és bordélyok között.
Az épület 1613 nyarán leégett, ekkor rengeteg iromány elveszett, a mai kutatók legnagyobb bánatára. Egy év múlva a Burbage testvérek újjáépítették, sokáig működött is, de 1642-ben a regnáló angol kormány bezáratta, más hasonló intézményekkel együtt.
A kor másik nagy írója – Ben Jonson rögös útja
Benjamin Jonson Shakespeare kortársaként hasonló hírnek és elismerésnek örvendett, sokak szerint Shakespeare indította el a színészi pályán. Jonson drámákat és verseket írt, többnyire szatirikus darabokat és költeményeket.
Írásait 1616-ban kötetbe szerkesztette, művészetelmélet fejtegetéseket is tartalmazó előszót írt drámáihoz, és ezzel az irodalom rangjára emelte az utca színházát.
A király, I. Jakab is felfigyelt a merész újításra, meg akarta ismerni a szerzőt, és később Jonson amolyan udvari költő lett. Az udvarban drámaíróként is megszolgálta kenyerét; alkalmi darabokat írt a szerepelni vágyó, a király körül forgolódó főrangúaknak és kevésbé rangosaknak. A király halála után szerencsecsillaga leáldozott, az új király nem tartott igényt szolgálataira. Ráadásul drámái megbuktak, de alkotókedve nem lohadt, dolgozott tovább. Betegen és szegényen halt meg 1637-ben.
Az írók veszélyes élete
Érdekes adalék az akkori drámaírók pályájához, hogy Jonson fiatalon igen kalandos életet élt, gyakran keveredett utcai összetűzésekbe. Egy párbajban megölte egyik színésztársát, be is börtönözték emiatt.
A korszak kutatói gyakran emlegetik, hogy ezek a híres művészek alvilági és félvilági körökben is mozogtak, nekik írtak, közöttük éltek.
A kor harmadik nagy drámaíró „ásza”, Christopher Marlowe például egy utcai verekedésben vesztette életét.
