Új AWS-videóklip jelent meg

Májusban érkezik az AWS új lemeze. Megjelent a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az Innen szép nyerni című albumról, a videóklip pedig a hollywoodi produkciókban is dolgozó Sáfrány Levente nevéhez köthető.

2024. 04. 15. 18:00
AWS
WS Fotó: Bodnár Dávid
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sáfrány Levente, az új AWS-klip rendezője a következőket mondta: 

Tudtam, hogy egy narratív videóklipet szeretnék készíteni. Amikor felvázoltam az ötletemet a zenekarnak, mindannyiunk meglepetésére ők is egy nagyon hasonló történetű klipet képzeltek el a számhoz, ezért felkértem Belső Marcell barátomat, hogy írja meg a forgatókönyvet, és végül együtt is rendeztük meg a videót.

– Ezúton is szeretném megköszönni a közel harmincfős stábnak az emberfeletti teljesítményüket és hogy nem mindegyikük törölte ki a telefonszámomat az utolsó 18 órás forgatási napunk után. Elsősorban az izgatta a fantáziánkat, hogy el tudunk-e mesélni képekkel egy teljesen szürreális környezetben játszódó, de mégis kerek történetet. Ennek a David Lynch borzalmait idéző világnak megvan a maga abszurd, de következetes rendszere, amin belül szereplőink mozognak. Főszereplőnk, Gréta értelmetlen munkát végez egy értelmetlen helyen, ami ellen tudata különböző rétegei egyre nagyobb összhangban lázadnak. Végül húz egy merészet és szembenéz azzal, ami okkal van elzárva. A számnak nagyon erős szövege van, amit mindenkinek a maga módján kell értelmeznie, a klip pedig igyekszik ilyen-olyan játékszerekkel szolgálni ehhez – tette hozzá.

Kökényes Dániel, a zenekar gitárosa és a kreatív koncepció egyik ötletgazdája így mesélt az elmúlt hónapok munkájáról, a társasjátékról, lemezgrafika koncepciójáról:

 

Sokáig sötétben tapogatóztunk, hogy milyennek kell lennie az új AWS-nek. Tomival is össze kellett szoknunk és meglátni, hogy mi az az irány, ami neki is jól áll és nekünk is teret enged arra, hogy az eddig tőlünk megszokott hangulat ne vesszen el, de tudjunk kísérletezni újabb, izgalmasabb dolgokkal is.

– Ahogy sorra születtek meg a dalok és a szövegek, egy adott ponton egyértelművé vált számunkra, hogy nem mehetünk el az elmúlt évek történései mellett és ennek az anyagnak erről kell szólnia, minden mást teljesen bagatellnek éreztünk. Sajnos közben nemcsak a zenekar életében, hanem a világban is szörnyű dolgok történnek így a borítóval szerettünk volna hidat építeni a kettő között. Ugyan a dalok hangvétele elég mély és depresszív, mi alapvetően szeretünk humorral és szarkazmussal hozzáállni még a negatív dolgokhoz is. Az Innen szép nyerni lemezcím épp eléggé önirónikus ehhez, azt gondolom mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor annyira lent vagy, hogy fogalmad sincs, innen hogy fogsz majd felállni – hangsúlyozta az AWS gitárosa.

Először a lemezborító ötlete született meg, ami azt a körforgást szimbolizálja, hogy történik valami nagyon rossz dolog, nagy nehezen kihevered, aztán jön valami még durvább és ez az egész körforgás igazából sosem áll meg, de ahogy a képen is látszik, építkezni kell, menni kell tovább. Ezen a ponton éreztük úgy, hogy ehhez a koncepcióhoz muszáj egy társasjátékot csinálnunk

 – magyarázta Kökényes Dániel.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.